• Általános

    két hallásgyakorlat

    maradjunk annyiban, hogy szimplán becsúszott. idézés az irodának vagy az iroda jogutódjának, vicc. azt meg honnan tudja a postás ilyen szabatosan, hogy is van ez a jogutódos kérdés. egy francokat, postásnéni, a jülov már nem dolgozik itt, sajnáljuk, szori. írja rá, hogy ismeretlen helyre költözött, a bíróság meg feltolhatja, mert tanúkénti idézés a jogutódnak nem lesz a büdös életben soha szabályszerű. ennyi. viszont ki kéne találnunk a megoldást, hogy én ezzel az idiótával ne foglalkozzak többet. úgyhogy megírod a té bíróságnak, hogy ez az ember nemhogy nem dolgozik itt, hanem tudomásod szerint már nem is ügyvéd. jó lenne, mert én el nem megyek, nyomozzák csak ki az állandómat, ha akarnak…

  • Általános

    Ez pedig: Gagarin őrnagy!

    – mutatott egy színes képre a portás. – Ismerték egymást? – Sajnos, nem. – Kinek a hibájából? – A találkozás nem jött létre – mondta kitérően a portás Örkény Magyar Pantheonjában. Aztán meg van, hogy létrejön, nem is számítottál rá, egyszer csak ott van előtted. Nem ismered, és mégis ismerős. Érzed az illatát, ha közel hajolsz, látod az árnyékos szemét. Fölső polc, balról a harmadik. Megkérdezem a nőtől, hogy kerülnek ide ezek a babák, mert nekem az ott annyira ismerős, orr, haj, tekintet. Babaklinika, nem akartam, mégis mindig észrevettem az autóból. Mindig, amikor elmentem előtte, először havonta, kéthetente, a végén már másnaponként kellett mennem ctg-re. Különválasztottam, külön nincs benne semmi…

  • Általános

    Uccu, ismerkedjünk meg!

    Moszkvába fogok menni. Megkérdezem, hol van a Blazsennava, úgy kérdezem meg, hogy most régi vágyam teljesül, segítsen nekem, maga az én férfitündérem. Hirtelen nem ugrik be majd egyetlen név se, azt mondom, Jarilo, de lehet, hogy mellélövök tündérségét illetően, szlávnak szláv legalább, és nemsoká tavasz lesz. De nem is ez a lényeg, hanem a Tolsztoj. Venni a bátorságot hozzá. A kisebbekhez először, és akkor is inkább az Egy őrült, az egyszerűbb, Ezernyolcszáznyolcvanhárom október 20, mint a Kreutzer, nehogy megbecstelenítsem, az együttes játékból támadó közelség s a hatás folytán (…) győznie kellett rajta, megtörni, elsodorni, kötelet fonni belőle, azt csinálni, ami jólesik. Nehogy megkarcolódjon az a dohos-nyirkos Olcsó Könyvtáras csoda azzal,…

  • Általános

    Nem illik rám, hogy kleptomán

    Lopok két könyvet, kettő kicsi, egyforma szabású könyv, ezt álmodom, félálom, azt hiszem. Pont nekem erre ne mondd, hogy ugyan, könyvet lopni nem bűn. Csak hát az úgy volt, hogy megtetszett az eleje: „Unok a szerelmük tárgya lenni.” A vége is megtetszett, a szőke-hullámos csippentés. Este veszem elő, titokban, mintha loptam volna. Be van készítve a fotel mellé a földre kétujjnyi Laposa-rizling fröccsnek, legjobb, ha gégegörcsöt kapok, annyira hideg, a szénsavtól meg szemkönnyezést. Néha számít, hogy a pohár is hideg legyen. Nem hoztam föl lapot csíkot tépni jelzésnek. Mindenki alszik, nem mászkálok. Az oldalakat rossz behajtani. Hűl a szoba, melegszik a fröccs, jönnek a férfiak. Hallom magamban más ördögét, unok…