A külváros szükségszerűen Seurat. Vagyis T.D., ott kezdődik minden, a kihamvadó lila-kék éggel. Heteket töltöttem egyszer e trapéz-szerű, derékszögellő teknőben. Izzadtam, az arcom is, ez zavar, az nem, ha lefolyik egészen a bugyimba, csiklandoz, majdnem fáj, nem vakarom meg, mint hétfogás a combon, próbatétel. Új Zélandon voltam veled éppen. Mehettünk volna bárhová, de szökni csak messzire érdemes, hagyni fél életet, tűnne el mögöttünk végleg. Az embertől nem és nem kívánhatnak olyat, amire képtelen, így hát visszajöttünk. A rigók hiánya elviselhetetlen volt. Azóta hallgatom egy madár unott-forma dalát az alkonyatban. Én fehér pólókban járok, te kék szobában élsz, falnak támasztva ott a filmre karcolt lány, amint az ablakban áll, és néz…