Cseppek az aszfalton – avagy szonett a Műútért

„csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet”

Rövid lesz, hogy biztos végigolvasd. Elég nehéz lenne érzelemmentesen, meg úgy egyébként is minek. Egy lap, amit lehet, hogy nem is ismersz. Tudod, alive irodalom. Nem divat, nem autósport, nem lövészet. Pedig dehogynem. Divat, autósport, lövészet – ha jól forgatsz képregényt, novellát, verset, ott van benne minden. Értsd úgy, hogy szó szerint – orosz, olasz, német, spanyol kikötői hírek – az egész világra rátekinthetsz.

Ha eddig nem fedezted volna még fel, akkor menj, és keress egyet. Igényesnek tartod magad, sőt kifinomultnak. Tájékozott, az persze, hogy vagy. Menj, és járj addig, míg valahol fel nem hajtod. Segítséget akárhol találsz. Nem kifogás, hogy kőrösi vagy, Kecskemét, Kalocsa, Győr, neked még nagyobb kihívás. Még többet fogsz érni általa, csak legyél rafinált.

Hogy nekem mit jelent, azt nehéz egy blogbejegyzésben. Pengessek húrokat, milyen volt hét éve, mikor a Vörösmarty téren Kabai Lóri hátizsákjából a vadonatfriss példányt, melybe először írtam, előhúzta. Egy baba volt az elején, könnyes kislányarc, lesírt, üresfekete szemmel. Folyt a baba arcán a festék. Műút, ahol az első kötetem megjelent. Műút, a portál, ahová majd egy éven át küldtem havonta 3000 karaktert. Imádtam azt a nyolc hónapot. Műút bárhol, bármikor, bárkivel is legyen, úgy érzem, van hozzá közöm, igen, van hozzá köz, és lesz szerintem még, ahogy egyszer egy levélben olvastam.

És ajándékozom, ez volt az én ajándékom boldognak és boldogtalannak számtalanszor, mert szebb volt, mint egy könyv, több, mint egy album, színesebb, mint a legszebb magazin. Mit volt: van. Nem kell megmenteni. Ízlés, ha bárkinek meg akarnád mutatni, a jó ízlés mit jelent, hát vegyél egyet. Egyet, többet, sokat. Tegyél hozzá, cseppet a tengerbe. Vidd hírül oda, ahol senki se jár. A végén hajtogass belőle csákót, csónakot. De előtte írd rá alkoholos filccel, Az vagy nekem.