Házatlanul
Tegnap odalett gyerekkorom helyszíne. A ház, nagyszüleim háza, mostantól végérvényesen idegeneké.
Bejártam előtte pincétől padlásig mindent. Találtam egy évszámot fent, amit negyvennyolc évig nem.
Ajtókeretre rajzolták szerte, melyik évben mekkorát nőttem.
A konyhaablakban nagyapám tejet altatott, hozzá tejfölöspohárból snidlinget vágott.
Távol a lámpáktól a világ szép és egyszerű volt.
A pincében időnként feljött a talajvíz. A krumpli pléddel letakart ládában, magas lábú asztalon állt halomban.
Az összes kapcsolónak más-más hangja volt.
Hely, ahonnan nagyszüleim esküvői képét leakasztottam.
Brikett égett az elsőben, másodikban faparázson pirítós készült, harmadikban nyaranta újságpapírba csomagolt szalámi szellőzködött.
Lószőrmatrac, nyolcévesen kaptam, ahol én feküdtem, az volt az ágya, elkísért Szegedig meg vissza. Tudott fészek lenni, míg meg nem fordítottam.
Csempék, akárha emlékek mozaikja.
Ment a padlásra.
3 Comments
Oláhné Zsóka (Oláh Csaba édesanyja)
Drága Rita!
Csodálatos emlékezés! Megható! Érezhető a Nagyszüleid iránt érzett határtalan szereteted. Őket mindenki szerette, becsülte, tisztelte Nagykőrösön. Örülök, hogy ezt olvashattam, nézhettem Tőled! Örülök, hogy másoknak is megmutatod.
Szeretettel gondolok Rád!
Erzsi
Rita
Köszönöm, Erzsi.
Gáspár Anna
Hát ez fáj. Nem tudom, az-e a jó, ha nem marad semmi az elődöktől. Igaz, akkor hiányzik vagy ki kell találni. Első emlékem egy kézi kis tükör, amit körülrajzoltam, fém volt, a szélén kicsit csipkézett. De 1945-ben igazán nem lehetett tudni, hogy a miénk volt-e, és nem kellett senkinek, vagy valaki otthagyta, mert elmenekült hirtelen.
Ez az érték, az emlék, egy-két kis tárgy, fotó, egy pléd, amivel az elődeid is takaróztak, vagy a boldog gyermekkor, mint a tiéd a nagyszüleidnél.