Általános

Sose jön rá

Ráadásnak marok búzavirágot kaptam. Névnapomra, nevem napja, ahogy mondtuk valamikor.
A japán meccs alatt vettem elő, oda nem illő hangulatban.
Sose jön rá, hogy ő jutott eszembe, miközben olvastam.
Fenékhorogra tűzött élő kutya a legjobb csali, ha cápára megy az ember … Azt mondaná, menjen csak tovább, és becsukná a szemét.
Mesélek, ahogy kéri.
Ott áll
és él
jó rizsszagú zsáköltözetben
egy néger, akinek fekete birkagyapjú a szőre, felmagasodik, mint egy szócsőbe kiáltó próféta – közben a bárányfelhős ég estére
újabb földrengést ígér.

Nem derül ki, hogy tetszik-e neki. Először mindez egy padon a Honvéd téren, de nem, inkább átkonvertálom, jobb itthon. Kávét főzök, és csokit teszek a napra, hadd csillogjon, közben a cukroshordókból ágazva-bogazva petrol folyik szét a Rakpart festett markazit kövezetére.
Járunk a kertben egy szusszanásnyit. Virítanak a vitorlavörös muskátlik.
Cserépbe ültetted a kecskebőr ruhádon maradt bíbor magot.
Nem csírázott ki.

A fű között vadvirágok.
Egyik sem (…) olyan színes,
mint az a ficánkoló hal, amelyet azért vetettek a fedélzetre, hogy szórakoztassák anyámat, aki fiatal, és aki ásít.

Igen, kacagni kéne, göndöret, könnyeset, ne lenne szomorúság minden nevetésben. Nyilvános ceremónia egy kacsaúsztató tiszteletére.
Miközben nyalja az olvadt csokit az ujjáról, beavatom. Hogy mi az, amire eszeveszetten vágyom. Elhallgatom, hogy helyettem más mondta ki. Beavatom, hogy megtaláltam végre, ki akarok lenni.
Az ember, akinek nincsen mestersége: a sólymos ember, a fuvolás ember, a méhes ember; aki megrészegül a saját hangjától, aki azzal tölti az időt, hogy egy zöld követ szemlél; aki tulajdon örömére kérget éget a háza tetején; aki illatos levelekből ágyat vet magának a földön, belefekszik, pihen; aki zöld mozaikrajzokat gondol el friss vizű medencék díszének (…), aki nagy esők verte földön élt.

/A kurzívval szedett sorok Saint-John Perse alábbi kötetéből valók./

One Comment

Hozzászólás a(z) Csada Ferenc bejegyzéshez Kilépés a válaszból

(Az email-címet nem teszem közzé.) A kötelezően kitöltendő mezőket a * karakter jelöli.