„VALAKI – CSAK – ZONGORÁZIK”

A versmondóverseny körül bűzlik a terep, másként szólva betört a kétes tisztaság. A tét a továbbjutás, osztálymondásról iskolaira, mondom, kemény az ügy. Mami választ, kölök magol, csak úgy zabál Halpagár, megy bele a libamáj, mint gyerek fejébe a medve. Megül szépen, zörren, morran, ahogy kell, csak a sorvégek néhol föl vannak kapva, énekelve kicsikét, tudod végig ügyesen, hát azon csiszolgassál még, de benne vagy az ötben. Ötből egy holnap kiesik, te leszel az, hétszentség, dehogy leszek, jó kis vers ez, jobb az összes többinél, mindenki élvezte, tudom végig, ügyesen. Otthon kibicek bújnak elő, kis kibic és nagy kibic, ellenőrizni a hangsúlyt, mi lesz vele, ha pont van a szövegben. Le kell vinni, nehogy nekem énekeljed, vigyed le, mert kivágnak. Valóságos medvevárrá változik a ház, rendre bődül fel az állat, olvassák és szavalják, bődüljön csak fene állat, amíg lehet, másnapig. Ki is esik, ahogy mondtam. Nem baj tényleg, azt mondták, ez egyáltalán nem nagy baj, jövőre is lesz verseny, akkor szépolvasok majd. Édesem, tudod, mit olvasol te. Kicsit megkapirgálom, hát a lány nyúlfarknyi verssel jutott tovább, hát én merev testtartással álltam, kapirgálok még, hát alig bírtam ki a sírást, de végül sikerült kibírni, kapirgálásban, tyúk, nem liba, elmegyek a végsőkig, hát nem tudta ellazulva, szorongásoktól mentesen mondani. Gyere, ülj le, zongorázzál, egy hete, hogy elkezdte. Azt mondja, nem érdekes a vers, a zene viszont csudás, mélán rágom kacsasültem, és elkap a borzongás.