ezek lejárnak mind
átváltozom könnyeddé, kedves, bohókás, nemtörődöm figura lesz belőlem, persze dolgozom, és nem rakok rendet, csak ha már azt kívánom, hogy húznának a francba körülöttem, de nem húznak, tiszta ruhám meg nincsen, viszont akkorát röhögök rajtad, amikor elmondod a dextert, hogy egész délelőtt just let go, ez van bennem, aztán meg már unok itthon lenni, felcsípem az egyik barátnőmet, nem jó, nem ér rá, hát akkor a másikat, és elráncigálom moziba, inkább ő ráncigál engem, nekem elég lenne egy kávé valahol, de neki van valami szerelmi baja, és ő akar nem gondolni a sok szarra, ami ezzel jár, hiába mondom, hogy legyen könnyed, kedves, bohókás, nemtörődöm, ezt szajkózom napok óta, nem nagyon hallgat rám, a film elég jó volt, elmesélem neked a pirosnacis fickót, hasonlított egy régi haverodra, neki is pont
ilyen volt, piros naci és rövidre nyírt hullámos haj, nem nagyon értem, minek vágatja rövidre, akinek ennyire szép haja van, mire írsz egy ímélt, hogy hallgassam már meg ezt, bocs, most nem jó, mert egy megbeszélés, mellébeszélés persze, ahova megyek, barna csizmát húzok és barna pulóvert, közötte nem érdekes.
2 Comments
Rókafutta
Négyen, északra Skóciába. Up!
MALÉV-szárnyon már lekésve vágyaink. A kecskebőrbe bújtatott hajtómű landolás után Edinboró egyik füstös pábjában nekünk dudál. Sir MacPherson a bárpulton bárányhúst eszik zabpehellyel. Nyálam nyelem, szájából kinézem. Apró kortyokban viszkizik rá. Laza skótsága rám szellemül… Kell az érzés!
Limuzinunk a sziklás part mentén szeli a mérföldeket. Zöld pázsitnak eső a kertésze. Felföldi kastélyok, kő kövön maradt, letűnt évszázadok súlya alatt. Keressük a Marit. Tudod, a Stuártot. Vár minket. A találkozóra Woolyt veszek, piros pomponnal. A skót szoknya alá piros nadrág kerül. Közötte nem érdekes…
Rita
“(…) otthagytam hát őket s városaikat, mesterségesen épített kertjeiket, miket természetnek neveznek, és elvonultam a földnek egy apró völgyébe. Egy kis szigetre, ahol nincsenek magas és ijesztő épülethegyek, ahol nem érezzük magunkat kicsinek és gyöngének. Oda, ahol a táj vadregényes,és virágos hegyoldalak csábítják a szemet és lelket hosszú utakra. Itt szinte azt hisszük, hogy egyedül vagyunk ezen a Földön, ha néha a szél nem hozna felénk halk harangszót és távoli gyerekkacagást.” (egy Kertész leveléből)