Korlátaim
– avagy hogyan próbálj meg (túl)élni egy (túl) nagy családot
Sehogy. Vágnám rá zsigerből, ne próbálkozzál, eszedbe se jusson. Eleve ne jusson eszedbe, különben utólag döbbensz a tévedésre. Éljél csak szépen, snájdigul egyedül. Mit gondolsz, ugyan majd megnyugvást találsz, háborítatlan öblöt, ringató hajót? Szétcincálódsz, van arra bárkinek szüksége? Örök mást-akarással nézni farkasszemet?
Úgyis te vagy a hülye. A hisztis, a kekec. A másik annyira pazarul ellenne csöndben. Nyugiban, ha nem volnál te, aki beleugatsz, akinek semmi se jó sose. Ne már. Pont hogy most is ő háborog, Il Capo. Pedig te ellennél pazar csöndességben, helyette áll a cirkusz. Ragadós, átragad az összes résztvevőre, ez van, ha túl nagy a létszám, a felbolydult méhkas őrült gyenge hasonlat. Rend kéne, korlát, a betartásához kitartás. Káprázat, délibáb.
Hátha mégse. Február eleji fogadalom, elmegy még éppen újévinek. Táblázat, mekkora ötlet. Egy fájl kell, beleírni mindent, ki mit vár el. Egyetlenegyszer szólsz, nem ismételsz, és megcsinálják. Lesz belőle praxis, nem csak ma, holnap is, meg egy hét múlva dettó ugyanígy. Megcsinálod, érted, kukaszortírozás, macskaszar, ágyad, lecke. Bevallod, cicám, az egyeseid. Nincs rákérdezés, nyösztetés, kérés meg pláne nincs. Működni kezd a belső kényszer.
Nagyfőnök meg leszokik arról, ha ez van, az a baj, ha az inverze, akkor meg az, leszokik erővel. Nem viccel a Bälga, húzós életigazság egy szaros kis dalban, jobb, mint Hamvas Béla. Példa: vinni akarod magaddal, eszébe sincsen – nem akarod vinni, minden vágya menni. Másik: vacsorát készítesz, hódolsz a passziódnak, nulla – üres a tűzhely, micsoda nulla vagy szívem.
Rózsák háborúja. Ha le tudod nyelni, előáll a béke. Elhallgatni, az miféle béke. Könnyen hozzá lehet szokni. Hallgatsz, hallgatgatsz, te leszel a mostanában micsoda jó fej. Tényleg irtó jófej vagy már egy ideje, eldagonyázik a Vezír a némaságodban. Aztán egyszer véletlen elönt a nagy sötét indulat, és rákérdezel. Nem az indulatodhoz mérten, felét lenyeled, négyötödét, marad az egyötöd, azzal kérdezed meg. Mosolyogsz is hozzá, finom, torz mosollyal, hisz remek taktikus vagy.
Egy csimbókost vagy. Mit mész neki, támadod le, kéred számon, mit szívózol megint. Tudta, hogy nem fog ez sokáig tartani. Ez a béke. Húzgálódás, akárhonnan nézed. Hagyni kell elülni a gépe mellett. Hagyd, ne szólj, ne mondj, pláne ne kérdezz. Kezdj azokkal valamit, akikkel még kezdhetsz.
Gyereket speciel nevelhetsz. Fogd föl úgy, hogy rád maradt, ne várd, hogy a másik nevelje helyetted. Kőkemény elszánás, vasakarat, egyszer s mindenkorra odateszed magad. Szegény gyerek. Készül a táblázat. Névre szóló rubrikák, kinek mi a penzum. Napi rutin, ha eddig nem lett volna tiszta. A lényeg a csekkolás, nálad pattog megint, bemondás az smafu, kontroll van, égjen bele a kisagyba.
Apránként csak eljutsz a frankó nirvánába. Mikor abszolúte nincs más, mint egy laza kérdés épp a forma kedvéért. Kacagva kérdezed, kis drágaságaim, ugye minden rendben. Az igenben addigra nincsen semmi kétség. Önjáró a rendszer, Kubla Kán se hőzöng, végre hátradőlhetsz. Dőlsz, dőlögetsz, hátra, előre, az tűnik föl, hogy zéró probléma. Tényleg békén hagytak, a legnagyobb békében. Nincs is rád már szükség. Egyedül maradtál.