Meztelen kéz, itt-ott szétnyíló ujjak, kettesével vagy három-egy. Néha arcot támaszt meg, tétován előredőlő alak, narancsszín dzseki, lóg mindenütt, nem látszik ki belőle más, egy darab ritkaszőrű lábszár és a bizonytalanság. A homlok általában barázdált. Meztelenség, itt-ott szétnyíló lábak, kettesével nők vagy egy sovány férfi, gyönyörű bordák, és semmi-comb, mellbimbója világospiros. Ha átölelnéd, hiába tolja szemérmét eléd, hogy nézd, ha átölelnéd az egész testét, éreznéd, hogy remeg. A párok hiába szeretkeznek. Fehér lepedőjük zavarrá gyűrődik a fűben, csukló fölött a térd nem enged hozzáérni rendesen, tarkón az összekulcsolt kar nem szorít, csak ott van. Egyetlen szürke, kapucnis kabát elég, azáltal lesznek ők valódi pár, a bezáródás miatt. Az egyik nem…

kitalálni, hogy lesz a legjobb, nem döntés. az árpád-híd előtt egy parkolóban – lassan hűlő utastér, sajtos aldi-rudacskák hegesztett fóliában, nem szóródnak szét – letépni a kartondoboz alját jegyzetpapírnak. elképzelni kell vagy lerajzolni, amikor már ismertek a részletek. nem baj, ha nem teljesen pontos, az eltérések nem számítanak utóbb, amikor azt mondod, hogy ez volt a legjobb döntés.

Inkább mégis Elemérrel, persze lehetne a tavasszal is, adja magát, vagy másként szólva azzal, hogy amannak meg vége, miért, mi volt a baj vele. Nyirkos lesz ez is, hűvös, semmi különbség, csak épp elbújni nem lehet, mert úgyis meglátnak, annyira fog sütni a nap, és fúj majd a szél, hogy jó ideges legyél. Ismertem egyszer egy Elemért. Nem volt túl jó az egész, két és fél órát kellett vele egy autóban ülni Zebegényig, vittük táborvezetőnek, ahol az öcsém tíz napot fog csillagászkodni, anyám hátra-hátranéz, szigorú, szóljak már, ne csak bámuljak ki az ablakon. De hogy legyek én egy Elemérre kényszerítve, amikor tényleg tisztára olyan, és nem a mondóka miatt, annál…