“Átkapcsolt az utolsó, harmadik szórakoztató csatornára. Itt, mint mindig, esztrádműsort adtak. Először két szép lány ragyogó fejdíszben duettet énekelt az aranyerdőcskéről, aztán egy széles ábrázatú mókamester, kacsintgatva és cuppantgatva, a nyughatatlan atomanyósa fondorlatairól mesélt, amin a molnárné néhányszor elnevette magát, a doktor pedig fáradtan hümmögött. Aztán lányok és fiúk jártak hosszan népi táncot a Jenyiszejen úszó Jermak gőzhajó fedélzetén.” /Vlagyimir Szorokin: Hóvihar, Gondolat Kiadó, 2011./

még épphogy langyos a víz, engedek hozzá meleget. este tíz. a kádban ladikost játszom. egyik mellemen foszforeszkáló műanyag polip, másik mellbimbóm köré búvárzsinórt hurkolok, köldökömön egy merőkanál, lábam közé rózsaszín plasztik korall tapad. térdemen a seb lassan felázik. észreveszek a combom alatt lebegni egy jetskit, nem használom fel. pörformansz, utálom ezt a szót, idegesít. legközelebb pihék és festék muehl után.

“s Töviskoronájának hetvenkét kis ágának tüskéi mind fájnának” “Szombat volt már, és az Égben keresték.” “megejtő bűntelensége. Haja fürtökben.” /Borbély Szilárd Szekvenciáiból/

levetett új