bírom, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy kitalálom. amikor lesz benne egy prücök, amiben megbotlik a színről színre felépített akármi. meglepődöm, és örülök, hogy dolgoznom kell: alkalmazkodni. mint amikor elrontod az utat, másfelé mész, és a dzsípíesz újrakalkulál. gondolkozik egy darabig, hogy csinálja. gondolkozik, aztán, mintha semmi sem változott volna, megy tovább minden az átírt, sárga háromszögekkel kirakott vonalon. közben jut egy félrenézésnyi idő, az arcára nézni annak, aki melletted ül, észrevette-e, hogy elszúrtad. kezedben egy haragoszöld, dús, kemény, pici zellerhajtás, máskor egy citrom a fáról hajnalban a nyugati téren. újra kell tervezned, ezt nem úszod meg, az útvonalat, changed traffic situation, kíváncsi vagyok, mit talál ki ez az…

Megyek, mindegy, hova, belváros, Nádor utca, a tükörből látom meg, teszek egy jó nagy kört, hogy vissza tudjak fordulni, aztán még egy felet a parkolóhely plusz egy gyors fénykép miatt, közben eszembe jut a cikk, de mi is van azzal az ócska szovjet kismotorral, ott hajtotta a Sági az utcánkban, a Sági bádogos volt, és mindig fokhagymás, köményes-fokhagymás kolbász szagú, a Virág Zolinak meg Schwalbe-ja volt, de úgy hívtuk, hogy svárbi, a motort, a Virágnak nem volt rossz szaga, sőt jó, az optikusnak nem a szaga volt a lényeg, a város egyetlen, ijesztően pökhendi optikusának, aki levette az én szemüvegemet, undorodva forgatta a kezében, távol tartotta magától, úgy nézte, és…

(…) lekésték a vonatot jött a nyolcas vonat, de azt nem késték le (…)