Tud az enyém is. Úgy nézni, kérdezni, intézni, a véleménye is olyasmi, meg ahogy megmondja. A vitrin, az is, a csipke is. Diótorta. Elképzelem, persze, lehet, hogy nem pont így van, csak írja, mert novella. Mert regény, Tündérvölgy. Ismerős dolgok vannak benne, az ismerős dolgok tűnnek föl. Gondoltam, kikeresek anyukámnak valami szép, régi verset, mondjuk Arany, hozzá szép, régi kép. Fénykép lehetőleg, rajta van minimum ő és én, lehetőleg Nagykőrösön, ilyentájt visszamenekülőben vagyunk a gyerekkorba. Túl kisbabásat találtam, az Aranyban se voltam biztos. Ez a szokás-ügy itt viszont stimmel. Az van, hogy én, hozzászoktam a szeretethez. Olyasmi adósság-féle a szeretet, és meg lehet szokni, úgy látszik, akármilyen nevetséges is, a…

rendesen vizsgáztam belőle, a többit kidobtam, egyetlen könyv maradt meg, a római jog. volt benne romantika, legalább valami mediterrán a jogszociológiához képest. szigszalaggal kellett megragasztani, a gerincénél foszlott le róla a brósz-pólay, bolyhos lett a de iustitia & iure, annyit pakolgattam. consuetudo, csak a hangzását figyeld, egy lassú, szép darab, szükségszerűen fáj, szorongat. mondd ki, kimondom, szokásjog, ettől azért más lesz, leharcolt és fénytelen. addig, míg nincs, aki veszni hagy ötven deka békebeli pick parizert, jó lesz sima viola is, egy deci finlandiáért, amiről tudja, hogy utána mindig megcsókolják, onnantól megint a consuetudo érvényes.

Gimnáziumi osztályával vonul fel nagyapám