“egyszer annak is vége lett, mint mindennek, ami egyszer nem volt, és aztán igen”

Húszéves, érted, és buktam az első éjszakáját. Ius primae noctis, pedig azt gondoltam, hogy engem illet, benne leszek a sűrejében. Ehhez képest más csinálta meg helyettem. Tele van bugyival a sátor, fölakasztva mindenhová bugyi, gatya, mintha trófeák lennének. Hány gatya fér el egy húszévesen? Ettől egy kicsit megkönnyebbültem, hogy mégse nekem kellett. Mert nem ott kezdődik, és nem úgy, ahogy a magadfajta elit-fiúk és -lányok, tizenvalahány éves kortól a testi-szellemi kecskebak- és tehénkor végső határig, mindennel és mindenkivel megoszthatni vélik magukat; hanem talán ott, hogy kitalálunk valamit, kihalljuk az aktuális dallamot, s ha ez nem megy, elvállaljuk a ránk osztott részt, és minél rendesebben csinálunk valamit. Ne vitatkozzunk azon, amit…

Itt volt nálam. Nem hívtam, semmi ilyenre nem emlékszem. Itt volt. Áthajoltam fölötte a pohárért, hogy kivigyem, a haja birizgálta a vállamat. Jól esett, minden birizgálás jól esik, a haj legfőképpen. Nem történt semmi, csak úgy telt az ittléte. Körülnézett, engem is körül, mintha része lennék a berendezésnek. Nem időzött el semmi előtt tovább, mint illik, a baglyos nippre azt hittem, rákérdez. Szép házunk volt, a falak rönkből, igazi nyárközép-hangulat. A kert felé nem látszott, hogy lett volna ajtó, pár lépcső vezetett le, csupa zöld, fű és alacsony tuják. Bemutattam a férjemet, aki időközben bejött a szobába, és rögtön ki is ment, hozott egy adag limonádét, kásává volt fagyva a…

Például azt nem értem, miért nincs piros klón. A Hugo az olyan film, hogy tanulságos. Ő a szülinapjára növeszt fejeket. Egy szülinapra kettőt. – Melyik a legkeményebb fiú a Földön? – Úgy hívják, hogy az Igazságos Izom Tibor. Azt tudtad, hogy a kút a felhőkből szívja a vizet? – Imádom ezt a nevet, hogy Muterke. Lehet, hogy így nevezem el a gyerekemet. – De nem biztos, hogy lány lesz, az anyám is csak fiút tudott szülni. Most nincsen este, most reggel van, most nem jönnek a múmiák. Addig csak készülődnek.