„- Maga talán művész? – fordult a vastag felé egy újonc A kérdezett elgondolkozva simogatta hatalmas gorillaállkapcsát, amely borotválatlanul erős, fekete borostákat termelt: – Igen… – felelte sóhajtva – én művész vagyok. – Miféle művész maga? – Troppauer vagyok, a költő… Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezignált katonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek össze, mintha orvosok volnának, és megállapodnának valamiben egy konzílium után. – Ha megengedik – közölte szerényen Troppauer, a költő – elolvasom egy ismertebb versemet. És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikét, nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legnagyobb megdöbbenésére olvasni kezdett: – Én…