Azt mondják, Szent Ivánkor kell összegyűjteni. Olyankor még puha és nedves, könnyen vágható. Gumikesztyűt javasol mindenki. Húsz napja múlt Szent Iván, ennek itt már vékony csontja van. Mint egy méhmagzaté, szinte átlátszó, roppan. Volt több verzió, hogy mit lehet belőle főzni, likőr, befőtt, lekvár. A likőrhöz úgy jó, ha szűzlányok szedik a fáról gyolcsruhában, mezítláb. Udvarolt nekem a Polányi Bulcsu nyolcvannyolc körül Szegeden. A színház mögött volt az utca, nagy, sárga házban a lakás, fölmentünk hozzá páran. A mama bevezetett minket a szalonba, ültünk előírásosan, középen a mama. Kínos volt ülni náluk, polgári jogról beszélgettünk, nem volt más téma. A Stolcz szerencsére azt mondta, szomjas, a papa szerencsére tudta, hogy…

Minden csupa víz és nedvesség, mint egy imbolygó hajó belsejében. Hallani az eresztékeket, érezni a hajótest lassú mozgását. Kombinatorika, az maga a végső elbukás, ahonnan nem lehet felállni. A komoly emberek általában a Zsolti a béka után leálltak. A történeteket elmossa az eső, / elhordja a szél, mint a homokot; / ami marad belőlük, a testbe van beírva. Ahogy mondta Németh László könyvtárából előbukkanva Zelk Zoltán: Laci, ha nem írtad volna azt a sok hülyeséget, most nem kéne itt bújtatnod. Még kicsi vagyok. És gyakran a legidétlenebb ruhákban. Bársonyból. Mindig ez a bársony. Az Azori-szigeteken vagy hol nyilván a földre engedné magvait, és minden menne tovább. A szedők a pornográf…

Úgy indultam el, hogy egy nagyjából hétéves kissrácot néztem a vonatablakból. Ácsorgott egy deszkakerítés előtt tyúkólhoz nem illő porcelán rövidnadrágban, ing és bőrcipő. Somolygósan nézett, mint aki odacsöppent, kukoricamorzsolásba egy úrigyerek. Látszott rajta, hogy egy darabig még elmatat a szemekkel, aztán fogja magát, fölmászik az ól tetejére, onnan sorozza meg a tyúkokat. Amikor megérkeztem, és meglett, amiért mentem, nem volt már kedvem a tuc-tuc zenéhez, inkább kószáltam vad nyárestében végig a városon. A zsidótemetőben alkonyat volt, párologtak a zöldek, mindent átszőtt, legömbölyítette a köveket a borostyán. Reggelire az autóban bordást ettünk. Édes volt, és harsogott a jégakkura csomagolt paprika, a kolbász pedig olyan volt – szaláminak mondják az idegenek –,…

Olyan, mint amikor még merített papírra írtunk. Aztán jött a rózsaszín, halványsárga, a jobb fölső sarokban pillangók. AZ UNICEF-es már rafináltabb volt, és ízlésesebb, azzal spórolni kell. Halvány és sötétdrapp csomag, lehet váltogatni, világos laphoz sötét boríték. Hozzánk délben ért a postás. Egy időben, vizsgaidőszak volt, addig nem mentem ki a kapuhoz, míg meg nem ebédeltem. Kellett, hogy enni tudjak. Ha nincs levél, el van cseszve onnantól a nap, gyomorgörcshullámok, ha meg van, benne élek, London külvárosa, ott minden megvan, mászkálunk, eszünk, iszunk, másra nincs szükség. Most ugyanúgy várom, ugyanúgy benne élek, viszem magammal, hurcolom a következőig, de inkább hasonlít az egész egy harmincas évekbeli levelezéshez. Amikor barátnők leveleznek, egyikük…