A Gyurikáról majd még mesélek. Földrajztanár volt, de úgy hírlik, leszázalékolták, pszichés ügy. Műtősmaszkban söpri az utcát. A háziorvostól megkérdeztem, rábízná-e a gyerekét a helyemben, azt mondta, nem, én rábíztam. Tologatta mínusz húszban, adjam csak oda, majd ő szépen eltologatja a Nimródkát. Nem láttam nevetni, először akkor, amikor egy Duplo indiánsátrat tett a fejére a fiam, mondván, hogy kalap. Legyen szíves, álljon ide Gyurika, és tartsa a perselyem, most maga a bankár, így szól hozzá az ötéves. Cserében kvantummechanikáról mesél neki, és megmagyarázza, hogy is van az a DNS. Julius Cézár, az összes bolygó és a Terra Australis Incognita megvolt másfélévesen. Az irodalomnak viszont semmilyen formáját nem érintette. Pár napja…

A lábam volt a mérték. Leírtam vele egy kört, jó, egy félkört írtam le, és begyűjtöttem, amihez hozzáért. A karom kevés lett volna, az csak az Örkényhez volt elég, Ne beszélj bolondokat, Auspitz. Egy lábnyira már legalább pár könyv volt, az én lábam ugyan minden lábnál hosszabb, bányaláb, bécsi láb, királyi láb, de még így is elég rövid. Az Anyám szeretőjét levertem, az nem számít. Játék a Facebook-on, vannak szabályai: Nemzetközi Könyvhét van, fogd a hozzád legközelebb eső könyvet, nyisd ki az 52. oldalon, és másold ide az 5. mondatot, ne említsd a könyv címét. Jó ideje használom ezt a módszert, amikor azonnal meg kell tudnom, milyen lesz a fontos…

A szűkszavúság állapota – ha ezt állapotnak lehet nevezni egyáltalán, nem pedig egy helyzet kiváltotta reakció, de nevezzük akárhogy – lehetőséget ad az értelmezésre. Ígéretes, semmivel össze nem hasonlítható lehetőséget a csalásra: oktalan, legalábbis indokolatlan jókedv a jogtalan haszon. Nem gondolom, hogy valami nem stimmel velem, netán én csinálom ezt a szűkszavúságot, én hozom elő a hiányt, én tüntetem el a szavakat, mint egy sötét posztódarab. Ahelyett, hogy elkezdeném kívánni, akarni, számon kérni a beszédet, nyugton maradok, kitölt ez a nyugalom, elég disszonáns. Minél kevesebb betű hullik elém, annál hatalmasabbra nőnek az átölelni kész karjaim. Egy szóval kevesebb, elsimul egy szöglet, a következővel odalesz egy kéretés, szétporlik a tagadás, és…

És közben az M.L., a gyilkost olvastam Mártontól. Az úton odafelé szilvaízű italt – Absolute Live Powerfruit, Akasztó – szopogatva, „Én ezt sohasem fogom elolvasni!” – tette hozzá, és kitépett egy csomó lapot a könyvből. Felhajította őket a magasba, az Etika lapjai pedig lassan, szomorúan szállingóztak az asztalokra és a földre, a nagyobb tökéletességtől a kisebb tökéletesség felé. Hol? Csabai kapu 22. De milyen utca? Csabai kapu. A Galéria-Alkotóházban, Aztán elmesélte, hogy az egyik barátja becsajozott, és neki, Molnárnak is okvetlenül meg akarta mutatni, milyen kurva jó nőt szedett föl. Úgyhogy fölvitte Molnárt az albérletébe, ahol ott volt a csaj egy szál bébi-dollban, és valóban remekül nézett ki, csak az…