Az utóbbi hetekben körül vagyok pakolva vadászcuccokkal. Még ha szőrös laposüveg vagy Holland & Holland, de könyvek. Csupa könyv meg jegyzet, plusz tesztkérdések. Az elején úgy volt, hogy én is megyek, aztán meggondoltam, fogok én állni a hidegben. Ahol még a bélelt gatyámat se húzhatom fel, mert kívül nejlon. Na és akkor mi van, hát surrog, és elriadnak tőled a vadak. Ezen röhögnöm kellett, ülök fönn a lesen, figyelem a sötétet, hogy meglátok-e benne valami még sötétebbet. És akkor egyszer csak keresztbe rakom a lábam, mert pisilni kell, rohadt hideg van, megzizzen rajtam a naci, és leordítják a fejem, hogy lehetek ekkora állat, most riasztottam el egy őzet. Vagy szarvast,…

Úgy terveztem, hogy földimogyorószarvasokat csinálok. Veszed a földimogyoróhéjat, kettévágod, szerintem tapétavágóval simán megy, rá gülüszem, fölé akármiből agancs. A kézművescuccok nálam rendre elmaradnak, elmaradt a helyes kis rénszi, viszont bedolgoztam az ovis adventi szatyrokba, ez volt a maximum. Nem vagyok hatékony, mondják, és kiröhögik a fahatású öntapadós tapétát, amit díszíteni viszek. Aztán persze elirigylik a vattával behúzott kopasz, téli tölgyemet. Esténként lassacskán elfogy a szarvasnakvaló, a nyeszlett, túlégett magok mind az enyém, bárkinél bukkan is föl. Túl vékony a héj, ez ilyen fajta, tuti szétomlott volna a kés alatt. Bizonyos dolgok mennek így, egyszerű megmagyarázni, nem marad utána rosszérzés, lelkifurdalás, semmi, egy kupac héj, másokkal meg nem ilyen egyszerű. Volt,…

Napok óta mondják, hogy hó lesz. Nagyjából ilyentájt kezd üldözni az időjárás. Most hamarabb felhívta magára a figyelmet. Vagyis Marno hívta fel rá a figyelmem, a Kairos óta izgat, szerinte ugyanis az egyik legfontosabb dolog. Este leesett az első hó idén, tényleg, még épphogy elkezdte, diszkrét kis hólepel, a nyolcadikban semmi, csak ha fölnéztél. Egy óra alatt értem át Pestre, pörögtem közben, hogy több, mint fél órája várnak, meg arra, hogy nem fújtam el a gyertyát az adventi koszorún, így aztán majd jól leég az az egy, illetve már le is égett, hiába csörgök már haza, hogy fújják el. Nagyon szép koszorú, Korondon szereztem Pünkösdkor, ki volt rakva az út…

terrakotta álmomban terrakotta lány voltam, és azt mondtad, nyílj ki, és én nem nyíltam, szép volt bőröm színe, napsütötte, ilyenre vágytam, tónusom kandírozott narancsok héjától sötét mézre vált attól függően, merről esik rám a fény, nyílj ki, ordítottad, nyalj ki, gondoltam, érdes vagyok és forró, mint a kemence, ahol kiégettek, mi vagy te hozzájuk képest, karom csípőmhöz szorul, combjaim egymáshoz, köldököm csodálatos, oda célozz, ha van botod, a helyes kis lyukba, ahol a legvékonyabb az agyag, szétcsapod könnyedén, onnantól nyílt titok, hogy üres vagyok. /Megjelent: EX Symposion, 2012. 77. szám, Test – Emlékezet/