Meg kell nézni öt filmet, nagyjából ez az arány, ledarálsz ötöt, aztán jön az az egy, amiért érdemes. Persze nem figyeled, nem számolsz, hogy most épp hol tartasz, én se számoltam, csak volt egy estém. Belelapoztam az Estbe, van-e valami új, volt egy szerelmes dolog, beleszeret a csaj a szomszédba. Elég tipikus, gondoltam, jó lesz, hívom a barátnőmet, szomszéd-affér náluk is volt, mondom, tipikus. Tetszett neki előre, az emberek szeretik, ha célba találják őket, pláne ha szerelmesfilm. Vittem két almát, kifényesítettem szalvétával, hogy csillogjon a piros oldala. Úgy terveztem, hogy sajtos perec, harapjuk hozzá az almát, nosztalgikus. Régen kiflivel csináltam, rögtön a sütödéből hozták a suliba műanyagládában, ha nem volt…

Mennyi állat. Nézem, tényleg elég sok volt itt az elmúlt időben. Mindenféle kutya, macska, egér, újévi malac. De ezt az egyet még hagy. Utolsó. Inkább mondjuk úgy, hogy egy darabig nem lesznek helyes kis állatok. Gyerek, arról nem ígértem semmit. Meg beüthet véletlenül a nagy fogás. Valami vad például, na, majd legközelebb. Most legyen a kakas. Kukuríkú, úgy csinált. Szabályosan, szabatosan. Mert tudod, van egy kakasunk és két tyúk. Szabályosan, szabatosan, annyira tetszett, hogy olyan igazi. Az első napokban, amikor meghoztam, csöndben volt, azt hittem, így is marad, jött a pánik, mégis hogy lesz így nekem messziről kakaskukorékolós téli reggelem. Leváglak, öreg, mondom neki hajnalban az ágyból, tegyed a dolgodat,…

Vaskutya Egészen mélykék, lilába hajló, mint az éj, ahhoz hasonlít, és vannak rajta áttört csillagok. A vaskutya oldala szép domború, hiába fekszik, nem horpad be, és nem lélegzik, mint egy átlagos kutya. Levegő járja keresztül belső részeit a csillagokon át, farka rendes félhold. Keresztben fekszik a járdán, hátsó lába nem lép, egyik a másik fölött, az elsők szabályos véalakban. Vasfülét hegyezi ugrásra készen, arca mégis huncut, mintha élne, kedélyes porcelánkutya-kifejezés. Benyúl a kerítésen egy kislány, szőke copf, macskanadrág, nem éri el. A kutya marad, oldalán csomó fekete matricaként tűnik elő csillagformában a festetlen fém. /Megjelent: Palócföld LVIII/1./

Többnyire bent van, olyan szobamacskaféle, főleg télen. Kimegy, tesz egy kört, aztán kopog az üvegen, nem különösebben bűbájos, inkább erőszakos. Viszont nem is Lukrécia, hogy most akkor kéredzkedjünk ki. Be. Ki. Fekszik nyugton a konyhakövön, ha kedve van, legózik, a vízhez meg mindig van kedve. Múltkor tényleg belecsúszott, ott a kád víz, langyos és gyerekszagú, próbálkozik, engedi magát egyre mélyebbre, szagol, tapicskol, megbillen. Megússza majdnem szárazon, hasát a paplanomba törli, ez nincs megengedve, a paplan se, nemhogy a törlés. Van egy kis babona mindig az újév körül. Esszük például a lencsét, ahogy mindenki eszi, most külön főztem jó nagy darab tarját, hogy ne korlátozzam a levesre, jöjjön csak a húsvéthangulat…