“Apa: Az életet nem lehet becsapni. Csáth: Boldog akarok lenni! Utolsó Vendég: Jaj de szép idő van! Anya: Találkozunk a végtelenben! Kosztolányi: Jaj, ne.” /Esterházy Péter: A kitömött hattyú/

Kiteszek magam elé egy kezet. Combon keresztbe tett csuklók, mindkettőn karkötő, fém és nemez. Csak az egyik kéz látszik teljesen, a másik egy papírlapot tart. Nem papírlap, vékonyka füzet pontosan felülről fényképezve. A mutatóujj a hüvelykujjhoz ér, keresi, hogy mit piszkálhat fel, amit aztán megint lerág. Látom a nyálad, körömfélholdon csillog, nehogy letöröld. Tavasz van, borzasztóan tavasz, este fél tíz. Kilépek egy kapualjból, elindulok a Duna felé. Pont ugyanígy indultam el egyszer nyáron, régen volt nagyon, ment le a nap. Ment le őrült vehemenciával, a moziban sötét volt, Félelem és reszketés …, kint vakított a fény. Mintha szívtam volna, mentem végig, most is úgy megyek. Félelem nincs, van reszketés. Szagolj…

Unalmas futni. Kell találni valamit, figyelni valami másra. Van, akiből zsinórok lógnak, egyenesen beműszerezik magukat futáshoz, mindenféle mérő és lejátszók. Zene, de van, aki közben nyelvet tanul, megy a fülébe az angol, fut, és mire vége, megvan egy leckével. Ha sokat fut, megvan kettő. Unalmas futni, dögunalom, meg fárasztó is. Hajnalban pláne, nincs senki az utcán, nincs kit bámulni, egy-kettő rendre elcseszi a buszt. A következő körben is ott tipródik a megállóban, hiába tudja, hogy hat húsz, még látja a busz hátulját, a fölső két lámpát a dombról. Csak öt perccel kelne hamarabb, elég lenne neki öt perc, és eléri. Volt egy nénim, hatkor jött mindig, passzoltunk egymáshoz, hozta a…

“Asztalon áll, és sohase józan, elvarázsolt furcsa sztár. Lyuk a lelkén, a lelke telkén, aranykehely és papírpohár. Trolibusz jön, a szeme ragyog, leszállni róla nem tudok Megmagyarázhatatlan gondolat, a tudat alatt.” /Legát Tibor: Asztalon áll/ “ “keress egy kapitányt festett jelzőbójákat a várhoz meg sereget meg királykisasszonyt tízéves- már megesett és pattanásos hajadont a papír se mindegy jobb a kreppből a ködlámpa” /Tóth Kinga: Hajtogass papírhajót/ “Mintha egy kánya keringene, aztán fölkapná a hegyet a levegőbe. Lent alagút alagút után nyílna, míg egymásba nem omlanának. Sínen érkezne meg a kék szín. Pislogna egy tengerszem.” /Vörös István: A megvalósulás fokai/