3. -talan elmaradt minden, aminek ilyenkor kéne, hogy legyen, leuraljon, eldöntsön, szedjen szanaszéjjel, cincálja a lelkedet, a testedet, nincs más, csak kusza erek a szemben, szép képek, csodálatos képek lökik tele vérrel, minden elmaradt, a te rohadt geci, megszámolhatatlan hívás plusz még több sms, fájdalmas posztok a facebookon, keresem, várom, fölkészülök, mit fogok hazudni, miért sírok, de nem jön, nincs semmi, hogy lehet hatás nélkül megszűnni, hova volt letéve, ha nincs nyoma, hol élt, ha nem érzem a fantomlüktetést, mikor voltam vele, ha nem csellengek az időben, gyűlölni kellene, kierőszakolni, könyörögni, zsarolni, hogy lássam, hogy lásson, lássa, mekkorát bukik nélkülem, megmutatni combot, finom, puha hajat, illatost, kacagni, mintha minden ugyanúgy…

Állj meg egy kerítés előtt, és nézz rajta keresztül. Ott van a ház belül, és ha szerencséd van, nincsenek tuják az ablak alatt. Látod a konyhát, a nappalit, amikor kint már sötétedik. Ha nem látsz be, mert sűrű a bokor, lépd át a kerítést, és merészkedj közel. A szomszéd kutya akkor is ugat, ha csak egy macska vagy, ne félj. Nem ismered, mit rejt a kert, hol nyílik ajtó, hol gyullad fel mozgásra fény. Csúsztatod a lábad a gresslapon. Párás a hátad, az előbb még fáztál, míg vártad, hogy lemenjen a nap. A füvön a hálószobaablak sárga téglalapja feketére vált egy pillanatra. Mintha elsétált volna előtte valaki lassan. Lehet, hogy…

Úgy ennék valamit. Keresgélek. Nézem a hűtőben, hűvös. Csoki, édes. Banán, tömzsi. Lődörgök, konyha, spejz, semmire nem lehet rástartolni. Iszom vizet. De mégis inkább ennék. Van krumplim. Egy csinos kis karfiol. Csokor répa, tényleg csokor, postásgumi és levélkék. Spenótpürékocka. Hagymavariációk. Sok hülye zöldség. Kéne valamit enni. Nem főzni, enni. Prompt. A kávé prompt van, de kávé most annyira nem. Sós kell. A pizza elhúzódik, nincs hozzá türelmem. Pedig a kiszáradt tükörtojástól a közepén odáig vagyok. A tészta sose vastag, már-már átlátszó, mint az anorexiás csajok. Legyenek részei, ahol átüt a feltét. Pikáns alapnak hívják az erőspistás tejfölt. Jó volna végre bekapni valamit. Hátizsákért megyek a pincébe, megcsap az almaszag. Anyám…

Terápiázok. Nem tudom, meddig fog tartani, bizonyos dolgokban kitartó vagyok. Máskor meg gondolok egyet, jó lesz, véghezviszem, és egyszer csak megszakad. Nem fogom másra, én szúrom el. Leírni ilyesmit kétélű fegyver. Egyfelől fegyver, másfelől esély. Van bennem valami rossz érzés, sejtés vagy gyanú, nem tud róla senki, kimondom, onnantól létezik. Ha viszont erőst elhatározom, jobb leszek, és le is írom, ott virít jelzésnek, az orrom alá dughatom bármikor, figyelj kishaver, tedd meg. Teszem, persze, különben beégek. Terápiám esély, ez meg itt a cetli. Naná, hogy elvonatkoztatom másra, messzebb, egy másik családra, mondjuk legyen Veszprém. Ott úgy vannak esténként, hogy a nő adott időben rányom az őzhívó sípra. Jó erősen, háromszor,…