Volt mindenféle karácsonyom. Álmodtam például egy fát még nyáron, télen majd feldíszítem szépen, körüljárom. Mire odaértem, tele volt gömbbel, jégcsapüveggel, cikkcakkban futott rajta az ezüstszalag. Egyszer ültettem egy fenyőt, ugyanígy egy mezőn, az most pont ekkora lenne. Valaki elvitte, vagy kiszáradt, mert arra már nem figyeltünk, hogy meg legyen öntözve, mezőre ritkán jár az ember, eltűnt a csöpp fenyő, hiába kerestük. Vettem magamnak egy plédet, két réteg, el se hiszed, az egyik selymes, meleg kígyóbőrre hajaz, a másik, mint egy kiterített lágy, hófehér teddy. Omlik az egész, bele lehet veszni, finom kis ötletek bújnak ki alóla, egy szokatlan pléd mi mindenre képes. A másik egy terítő, leírva simán terítő, de…

A habkarikának eleve poríze volt. Egyöntetűen édes por, mindegy, hogy halványsárga vagy rózsaszín. Robban, amikor beleharap az ember, hullik szanaszét a szőnyegbe. Nagymama nem engedte enni, a végére valahogy mégiscsak megritkult az alsóbb ágakon. Amíg volt a szaloncukorból, addig nem érte meg hozzányúlni. A szaloncukor jelezte az időt. Tomi olyan ügyesen tudta visszatekerni azt a rojtos papíralját, bárkit átejtett vele. Tomi az unokaöcsém. Nyomkodtuk kifulladásig a szaloncukrokat. Egyrészt eldönteni, tényleg van-e benne, másrészt a belül barna, az kívül kemény volt. A fehér még keményebb, a másik kettő szóba se jött. Kattog a metronóm, figyel a másik, dönteni kell, ez most a kemény, vagy a még keményebb. A kávésnak nagy ára…

Összefoglalhatatlan. Nyolcadikán még azt gondoltam, begyűjtöm a legkedvesebbeket. Meg azokat, amiket gyakran előszedek. Amikhez történet fűz. Ami összeköt valakivel. Egy héten át néztem. Írtam egymás alá. Kihúzni képtelenség. Két könyvből öt oldal lett. Újrakezdtem, régi módszer. Ahová vetül a tekintet. Volt, hogy csaltam, lejjebb mentem egy sorral, vagy feljebb. Félkönyveket léptem. Írtam egymás alá mindent. Kihagyhatatlan. Szedem halott kutyánk gyomorsavcsillapítóját Égbolt kerül közéd s közé. De ha nem az ő égbolton túlija maradsz még így is, mi vagy? – ahol a nem-mulás szive hirtelen kihagy? anyaghiba? – miben? Így halt ki, valami furcsa Graham Greene-regény szellemében, kettőnk közt a féltékenység… Tegnap Szpéró megfürdött. És mintha elment volna a verébszaga. Ne…

(…) Tavasszal kezdtem el kijárni hozzá, még hó volt. Ocsmányul összevesztünk az első alkalommal. Vittem neki tököt, hogy megsütjük, teszünk rá pár szem diót, és leöntjük az egészet mézzel. Nekem esett, miért húztam ennyire vékony felsőt. Halványlila, színes könnycseppes felső, mint a kokesi babákon, azon egy polárkardigán, nem illett hozzá egyáltalán, talán ez bosszantotta fel. Levettem, ráültem, mintha könnyen felfáznék, akkor már üvöltött, hogy mászkálhatok úgy az utcán, mint egy utolsó ribanc. Végül a tök ott maradt nyersen, nem foglalkoztam vele. Néhány nap múlva jött egy sms, hogy elég édes volt méz nélkül is, de nem bánná, ha kipróbálnánk dióval, úgy még sosem ette. (…) Húzzak a francba, vagy ő…