Mondanak róla mindent. Keserűmandula, vanília, szegfűszeg, fahéj, ánizs és dohány. Azt nem mondják róla, csak látszik, hogy csúnya. Vágytam rá mégis, fura, érthetetlen vágyakozással. A legkülönfélébb dolgokba képzeltem. *** Zsidóünnepet ülünk a kertben, nem vagyunk zsidók, nem tudom, milyet. Nagyon sárgák a fények, nagyon zöld a fű a plédünk körül, néhol nagyon színes, tarkarétrészlet. Kicsit Kájoni ház udvarán agapé, kicsit pünkösdfürdői strand medencéje mellett a placc, sokan vannak. Isznak, nevetnek, süteményt ropogtat kivétel nélkül mindenki. Lassan tünedeznek el, pedig nem látok elmenni senkit, nincs mozgás, mégis egyre kevesebben lesznek. Becsukom a szemem, kinyitom, vendégek szanaszét, a szemembe égtek. Nem tudom, hogyan fogytak el, csak érzem, hogy nincsenek, mintha a főtündérhercegnő…

Volt egy nyár, mindenütt számokat kerestem. Főleg a házfalakat figyeltem, azokban meg lehetett bízni, még ha időnként át is vertek, egyszer csak megszűnt az utca épp, mielőtt a huszonhármas következett. Máskor elámultam, mert olyan helyeken találtam rájuk, ahol föl se tűntek addig, nagyanyánk kerítésén, és szemben egy ablak mögött. Hosszú, keskeny toszkán utcákon sétáltunk, folyton lemaradtam, röhögtek rajtam, miért pont huszonhárom, annak semmi értelme nincs. Egy szimpatikus prím, mondtam nekik, onnantól nyugton fényképezhettem órákig. Ugyanazt az ajándékot kétszer átadni az okos lány inverzének tűnik. Csillogó, színes fotópapíron pár huszonhárom, se szalag, se díszzacskó, csak az Agfás tasak. Egy szomorú, hűvös hajnalon eltűnik mind a hátizsákkal együtt. Most előveszem újra, végigpörgetem,…

Hajam lágy, vállam szögletes, jelen van bennem a kettősség. Néha nem vagyok eldönthető. Ébredés után kinyílik a testem, ez viszont sosincs másként, kinyílok a hajnali fénynek Azzal kezdődik, hogy kontyot tűzök, felemelem a karom, hónaljamat a világnak tárom. Vidám, gondtalan terület, védett kis zug, szubtrópusi légköre könnyed. Nagy levegőre tágul a mellkas, ha ablakot nyitok az utcára, de nem nézek ki. Sosem nézek ki reggel, nyomaszt, ha látom, kutyát sétáltatnak. Lehet Baywatch-os póráz, puha hátipaplanka, rögtön a szabadság jut eszembe, el van ezektől szedve. Hiába ad az a drága tanítónéni is a csincsillájának rózsát. Eszi, szereti, mindegy neki, sárga vagy piros, de mégiscsak be van zárva egy ketrecbe. Gyapjas Betonka…

Az Egyensúly, azt tartja fenn, a két pont közé feszülő Vonal, amelyre lábait teszi a táncos bábalak. Egy rúddal kezében, mint lépeget a ringatózó sodrony drótkötélen. Mint Semmiség, lebeg a ritka térben a gondolat. Mi tartja fenn, mondd, mit mozdít benne meg a Súlytalan? A kötéltáncost játszó bábukat a Kéz rángatja fentről, mintha a Nehézkedés hiánya volna. A bábalak fonálra tűzött teste, csak jelzése a Testnek, mint a kötéltáncos marionettek. Borbély Szilárd (1964-2014)