Idegen nappaliban állok fiaimmal és anyámmal szombat reggel tízkor. Páran már gyűjtik az elhunyt könyveit. Van, aki az ölében tornyozta föl, gubbaszt egy fotelban, és csak olvas. Hogy lehet ehhez az egészhez hozzákezdeni. A c-betűs sorhoz láthatóan még nem nyúlt senki. Félelem, szorongás, nem tudom, jót teszek-e, hogy megbontom. Azt mondják, könyvvásár, hát legyen, Capotét húzom ki elsőnek, kupacom fundamentumát képezi. Mellettem valaki, nem figyelek rá, érzem az izgalmát, elragad a vágy, megszerezni, vadság van bennünk, és tapintat. Egymás iránt, Magda iránt, akit sokan nem ismertünk, innentől viszont beköltözik hozzánk, mint Bulgakov, Bernhard, Marguerite Duras. Nem tudom sorban, módszeresen és precízen, mert a fiúk előállnak ezzel-azzal, egy fém szelencével, hogy…

A szalmabálákon még ott zöldellt az őszről maradt moha. Mint valami emlék. A nyárban tűrték a napsütést, hogy majd szikkadt szálaikba hideg hajnalok új, idegen nedvessége férkőzhessen bele. Mostanra pár fagyos búzaszár roppanva törne szét, de nem dől hozzá senki. A férfi végigsétált a pokróc helyén, lépései jelölték ki hóban a négyzetet, ahol a nőre árnyékot vetett a hold. Meztelen teste, mintha csípőtől kezdődött volna el, olyan volt, akár egy torz, háborús maradvány, akire a bajtársaknak tisztelegni szokás. Blúza pedig, amit a szalmabálára dobott, Ruk-madár árnyaként ült válla halvány foltján. Fázott, amikor elbújt a hold. A férfi ráhajtotta a pléd csücskeit, eligazgatta, hátha befedi teljesen, és leült mellé egy sárdarabra.…

Pravoszláv karácsony, magyarázom, miközben terítek, tizenkétféle étel az asztalon. Az első kanál mákos rizs – kutyjá, könnyen megjegyezhető – négy égtáj felé repül. Hajdinámat ki szemenként lopja, ki a végén, mint gyerekként, tejjel locsolja meg. Az alma szokásosan maga az élet, sárgult Luca-búzánk szerencsét hozó széna lesz. Pravoszlávia, mondja a fiam, abban voltunk ma este – Szorokin-gyanús megjegyzés.

Az üvegtüdő a te kedvenced volt, az enyém az üvegbelek Annie Catrell üvegszobrai közül. Az a baj vele, hogy könnyen odalesz, egy kis koccanás, és szétrobban, ízzé-porrá zúzódik a tüdő, hörpölöd föl a szilánkokat. Beléd tenném, kicserélném a valódit üvegre, és nézném, amint kering benne, cserélődik a levegő. A szót, hogy odalett, túl sokat használtad, könnyen hagytad veszni a dolgokat, még el se vesztek, máris elsirattad. Volt egy újság, azt hoztam magammal otthonról, indulás előtt találtam meg, odébb tettem néhány könyvet, a kupac aljáról került elő. Valamikor a második lehetett, L-alakban volt egy fakult rész a borítón, Suture Self, elöl egy plüsspina. Rádobtam, amikor feljöttél a szobámba, az aznapi följegyzéseket,…