Legnagyobb fiamnak. Futok, zenét hallgatok. Fölmerülnek kérdések. Főleg, hogy nem tudom, mi okom nem pont itt élni. Másképp mondom, mert inkább ahhoz van közelebb, amit a napokban hallottam: itt akarok meghalni. Rizikós ilyesféle mondatokkal játszani, de hidd el, nincs ebben se póz, se manír, se pátosz. Csak jártam egyet vacsora után egyedül, és bevettem a várost. Nem turista vagyok, teszem a dolgom, csinálom, amit rám bíztak, beolvadok. Kötődni kezdek a kövekhez, van egy sarok, téglaszínű ház, fekete ajtók, fehér zománc a kerítésen, a járda simára kopott macskakövek. Esőben csúszik, napsütésben pedig olyan ismerős, mintha a ragacsos gyerekkorból került volna felszínre. Nem voltam még kétlaki, nem készültem rá, hogy egy másik…

Noir Désir, elképzelni nem lehet tökéletesebbet, szakasztott Le Vent Nous Portera, pedig Anglia. Hűvös tengerpart West Wittering mellett, ahol fúj a szél, ha kell, ha nem, és pulóver nélkül egy tapodtat se. Sőt nemhogy egy laza kardigán, de muszáj vastagon polár. Úgy készülünk, nyilván átverődünk, és nem lesz napsütés, ahogy ígérték, úgy van, tényleg mást se nézünk óránként, mint az időjárásjelentést. Kivonulunk a tengerpartra mind, csak pár órára tervezett a túra, nem értem, minek muníció két hét túlélésre. Plédek, halomban szendvicsek lesz a fedezékem, védelmükből nem akaródzik kiszállni, hiába apály és csupasz dűnecsíkok. Mégis sétálni indulok, az ég teljes biztonsággal szürke, de langyos lett a szél, bánom, hogy nem szoknyában…

Csapatokra vagyunk osztva, ki Francia, Toscana, Dél-Amerika fan, én az anglomán vagyok. Kent, Sussex, Dorset, elég csak a szót hallani, megdobogósodik a szívem, jön az elgyengülés, fül kipirul, és bepárásodik a szem. Egy ragadós sausage-ért ölni tudnék, a crumpetről nem is szólva egy dombok közé rejtett, barnatéglás, aprócska manorban. Sötét, köves konyha, réz gömbkilincsek, a bejárati ajtót rózsa futja körbe, guillotine-ablak fölötte, azon túl egérszín felhők kezdődnek. Boldogkőváraljáról indulok el. Itt barackfesztivál, tudod, a gönci, amiből a pálinka lesz. Elbűvöl az illat, kajszi, tocsogós, napsárga, nincs, akit ne csapna gyomorszájon tőle a gyerekkor. Nagyanyám kertje, hátul, a boglyák mellett, merő egy göcsört fa, roskadásig gyümölccsel. Sárgabarackot azóta se láttam egy…

Készülünk a hepajra egy ideje. Több fordulós a csörte, mire kiegyezünk döntetlenben. Nettó két napra tolom le, egy kis csúsztatással az pontosan az elvártnak a fele. Különben is örülni kell, hogy egyáltalán működik a rendszer, és csuklótájra kerülhet a kincset érő szalag. Addig, bár egyre kevésbé vérmesen, de felbuzog a négynapos bérlet, olyankor akut dolgom akad, a békét így őrizzük meg. Tovább nem magyarázom, miért kettő, elmagyaráztam párszor. Az aggódást, a félelmet, és ha volt bennem elég svung, a rémeket is körülírtam. Szerettem volna, ha látja, bármi megtörténhet. Példákat hoztam, persze kívülről nézve erőtlenre, szánalmasra sikerült példákat. Félelem, végül kizárólag erre hivatkoztam. A VOLT naná, hogy nem a Woodstock, de…