Csináltam pár képet. A vonat ugyanaz, mint húsz éve, és ugyanúgy fékez. Megnyomom a kilincset, magától vágódik ki, viszi a lendület. Vasszagúan megyek anyámmal szembe a peronon, mellettünk elindul a vonat, nem értjük egymást. Lángost eszünk állva a piacon, vacsorára hazaviszek kettőt, úgy szeretem, ha szíjas, hidegen. Veszek kukoricát, fejenként két csövet. Az előszobában ledobom a sarum, onnantól mezítláb vagyok. Kicsomagolok, apám azt mondja, szerzett arabicskát, ötévesen ettem utoljára a Tiszán. Loptuk, csak egy hálószatyrunk volt, nem szóródott ki belőle, jó nagy szemek jó szorosan egymás mellett. Anyám kompótot főzött belőle, amit meghagytunk. A hajamat csomóba fogom. Oroszlános autóból hangosbemondó kiabál, hogy hattól cirkusz. Az ebéd hasaaljaszalonna, piros, pörcös, szerencsére…

Úgy volt, hogy mininaplót írok. Minden nap egy fikarcnyi feljegyzés. Hoztam hozzá direkt jegyzetfüzetkét, egy ágaskodó ló volt az elején. Jön a néni, indulunk!, csujjantott vasárnap déltájt a kalauzlány láttán valamelyik gyerek, el is indultunk, királyabbul, mint gondoltuk. A tervezetthez képest tudniillik pont annyival később, hogy a két legnagyobb éjjel még legombolhatott magának egy kis Szigetet. Ettől mindenki rém elégedett lett, Mécsalészát meg Kings of Leon-t doboltak az ujjaik. Kábé Fót magasságáig, ott aztán hirtelen csönd lett, beájultak és halomra dőltek a rettenthetetlenek. Felsőbereckibe állva-várva-átszállva-várva-átszállva-szanaszét izzadva végül eljutottunk, kinek töke nem volt, annak is a tökén víz folyt. A füzetbe mégis a következő került. Vasárnap Vonattal utazni jó. Nemcsak a…

Olyan szép galambszürke volt, halvány és annyira hamvas, hogy úgy éreztem, meg kell védeni. Igazán közünk se volt pedig egymáshoz, csak felületi. Persze az enyém volt, már órák óta az enyém, mégse húztam magamra azonnal. Nem akartam ezt a visszahozhatatlan sterilséget elrontani. Tiszta, illatos kézzel simogattam, és örültem csöndesen neki. Föl se merült, hogy években lesz mérhető, hogy egyáltalán lesz történetünk. Hogy velem lesz, nem a hátsó sorokban, stabilan, mint sokan, nem is előrébb, a többi megbecsült között, hanem módszeresen a célvonalban. Később hiába próbáltam begyűjteni jobbat, szebbet, sőt szebb galambszürkébbet, hamvasat, hófehéret, mindenféle fazont. Eléfurakszik az összes létezőnek, nem én irányítom. Próbálom felidézni az első sétánkat. Átlagos séta lehetett,…

Kellett egy hely, amire úgy fogok emlékezni, hogy csak az enyém volt, amit úgy viszek magammal, mint huszonöt éve a bizonyosságot, van egy bűvös-bájos szöglete a világnak, ahová passzolok. Kevés ilyen van, nem vagyok kompatibilis a helyekkel. Ha valahol mégis fölmerül, könnyű tesztelni, képes volnék-e ott akármeddig ellenni. Van persze pár ilyen, az Orosz Ortodox Egyház Moszkvai Patriarchátusának fennhatósága alá tartozó, 1803-ban felszentelt ürömi Szent Alexandra kápolna, a norvég erdő és az elhagyott tanyák Kőrös határában például. Most lett még egy. Mottisfont, Hampshire, Egyesült Királyság. Maud Russell voltam egy délelőttre. Boris Anrep ugyan nem volt a szeretőm, viszont Matisse-nak pózoltam. Ian Flemingről egy percre sem feledkeztem meg. Virágágyásokat jártam, hervadt…