Ha ősz, akkor konzervgyár. Leginkább, ha szeptember. Amikor már csíp rendesen a reggel. Délben egy árva póló elég ahhoz, hogy megizzadjon az ember. Főleg bicajon. A bicikli pont úgy hozzátartozik a képhez, mint hálós szatyor a szendvicshez. Libeg a kormányon, nem érdemes túl bedőlni a kanyarban, különben fennakad a vázon, és többé nem mozog olyan szépen. Öt negyvenkor indulok kék kempingbiciklin. Hat előtt tíz perccel gyülekező a buszmegállóban. Szállingózunk apránként mind, két osztály. Mi vagyunk az á, ők a cések. A fogorvos ablaka előtt zárom le a cangát. Innen nézve derűsebb az ablak. Kínos négyzet az üzemorvos felől, ha a székében ülök. Nincs még vízhűtéses fúró, nem szokás az érzéstelenítés.…

Lomok, folyton a lomok. Lomtalanítással kezdődik minden. Nem figyel arra, eszében sincs, a Fogyatkozások Folyosója egyre közelít. Tombolnak a nap- és holdenergiák, az elkövetkező tizennyolc évet lényegében átírják. Tizennyolc év, őrület, ki hiszi ezt el. Kanyarodik az utcába, ahogy kanyarodik naponta. A különbség, alig észrevehető különbség, hogy most alig fér el. Túlzás, hogy alig. Az úttestből foglalt húsz centi. Nem több, mint húsz, legalábbis ott, ahol befordul. Könnyedén veszi az ívet, épp csak lassabban, mint szokott. Ez a lassúság dobja fel a lehetőséget, hogy körülnézzen. Mert egyébként nem néz. Nemhogy a szembejövő autókba nem, jé, ott egy Kurt Cobain hasonmás, vagy azta, a barátnőd haja mennyire fura, nem képes ilyesmire,…

Mint Móricka, úgy vagyok vele, ha szobrot látok, azonnal ő ugrik be. Koloncnak mentem turkálni. Én voltam az Idő. Jelzés, mikor kell indulni. Mert a többiek már várnak. De fagyizzanak csak nyugodtan, legyenek az első rundon túl, a másodikra majd együtt ráérünk. Bolhapiacon a főguru a konkurenciához irányít. Neki vannak ugyanis órái. Panelek között egy szupertitkos hely. Előkerülnek az órák, kapcsos, plüss, evőeszköztartó díszdobozban. A mustra alatt én is nézelődöm. Hátul villanyt kell gyújtanom. Állott lomszag. Birkabőr dominál, meg némi bakelit. Szélcsengő, létra, fűthető derékalj. Nincs bennem szenvedély bármit begyűjteni. Mennünk kéne, várnak, látszik, hogy nem lesz az órából semmi. Flegmán fölöttem a polcra nézek. Egy szobor nyúl értem. Mell-,…

Vége, mondom, muszáj kimondani, vége. Sose dramatizálom túl, jön az augusztus húsz, utána passz, becsukják a boltot. Volt, hogy vártam, legyünk már túl rajta, épphogy kibekkeltem a nyarat. Fáztam tőle tavasszal, júniusban meg elkapott a pánik. Ez most más volt, valahogy hozzám nőtt, testvéremmé vált. Ó, testvér, merre visz az utad szeptember egy után. Hát vissza a Weetabix-reggelik, sós-ragacsos toffeek és tejszínnel leöntött halványlila zselék partjára. Oké, hogy ott a Hangouts, mennek majd a fotók egymásnak, de hol van ehhez képest az együtt töltött kilenc gombóc fagyi, lebombázott erőd vasbetonszélén egyensúlyozás, fénykép elől folyton továbbrepülő fehér kócsag. Messze. A bolhapiacról nem is beszélek. A vérre menő gyerek-kártyapartiról se. Apropó, kártya.…