Van, ami megkerülhetetlen. Viszont nehéz megmondani, mikor állj elé. Tudod, hogy egyszer muszáj lesz. Megfelelő pillanat, arra ne várj. A legnagyobb fiúnak késő. A legkisebbnek túl korán. Az ember nem lehet boldog, nem kell annak lennie, mondja Szvetlana Alekszijevics a Csernobili imában. Beengedtek annyit, amennyit lehet. Amennyit elbírnak. A felnőttek zsákja mindig súlyosabb. Beszélünk azóta, ha nem épp dadogunk. Jól, rosszul, kérdésekre válaszolunk. Ha semmi sincs, hát ott egy régi könyv. A 290-est, kopott, vízpecsétes példány, leveszik a polcról. Ki először, ki megint. Némelyik végigolvasta, másikuk épphogy ránézett, de mind tudják, az anyjuknak mit jelentett egykor. És csak mesélek, mesélgetek nekik, neked, a végére hátha úgy könnyebb lesz. Pótpápua Puapó…

Elvittem őket, mert példás anya vagyok. Önfeláldozó, legyen meg nekik a Pelé. Ha már a bátyjuk lelkesedése átragadt rájuk menthetetlen, ha már ez a legfőbb közös platform, ha már beszippantotta őket forever. Foci. Próbálj meg ellene küzdeni, ha van körülötted négy elszánt, fanatikusba fordult fiú. Bespejzoltam, amit csak lehet, triplacsokis muffin, napraforgós perec, sajtszószos nachos, édes volt a srác, tett rá extra jalapeñot. Legrosszabb verzió, hogy a hangerőtől majd nem tudok aludni, nézek félálomban, mit ugrabugrálnak a pályán összevissza. De legalább megvan a szenvedés, tényleg föláldozás, a végére üdvözült leszek. Hétkor kezdődött a mozi, reggeltől eltelt tíz-tizenkét óra, kinek mennyi. Pont elég volt ez a rengeteg idő, hogy átadják magukat…

Van mögöttünk pár dolog, ha csak a májusra nézek. Anyák illatos köszöntése, gyerekeknek káptalantói piacon törökmézzel ugyanez, egy érettségi és holdudvara, néhány osztálykirándulás, egyenesbe hozott kartörés, krónikus köhögés, packázó térd, banális anyajegy, feltorlódó születés-, névnapok, plusz kapitális főzést indukáló, felfokozott hazai jelenlét. Ma, igaz, már június, egy kis gimis Te Deum konkurál fél kézzel is abszolválható zongorakoncerttel, onnan dedikálásra hoppanálás a Liszt Ferencre, sose reptér, az mindig Feri, össze ne téveszd, aztán egy végejó este, szolid záróbulival kizárólag szülők körében egy budaörsi grillsütő mellett. Tekinthetjük nyugodtan vakáció előtti tréningnek. Amikor majd mindez együtt, egész hónapok sűrűsödnek egyazon délelőttbe. Végeérhetetlen nyári napok, csak győzni kell szuflával. Pláne ha a hőséghez járul…

Nem volt kedvünk aznap máshoz, nem kell túl nagy falat, mi a Szent György-heggyel megelégszünk. Aztán ha marad még szufla, lehet Tavasbarlangozni esetleg levezetésképpen. Így indultunk neki a Balaton-felvidéknek. Még mielőtt bármi történne, beleesünk egy haszonnövény bűvöletébe. Először persze nem tudjuk, miféle gyönyörűség, az ötödikesnek viszont épp tananyag, és épp penge belőle, mi csak bámulunk, hogy bizony vöröshere. Nem piros, a pipacshoz könnyű hozzászokni, hanem rózsaszín mezők szanaszerte. A kutya komplett kenguruvá változik át benne, bár ahogy szökell, talán te inkább őznek mondanád. Következik a hegy. Van pár hely az erdei térkép alapján, amit jó volna útba ejteni. Balga bóklászás ez inkább, semmint megfeszített túra törött karok, kérdéses térdek okán.…