Tegnap kivágtunk egy juhart. Én mondtam, hogy vágjuk ki. Vágjuk ki azt a fát, kérlek, így mondtam. Kiderült, jól bánok a motoros fűrésszel, miközben az ágakat daraboltam. Ma elővettem Darvasitól a Vándorló sírokat. Szentpétervári képeimhez, az Alekszandr Nyevszkij kolostor árva sírjaihoz az Árulást kerestem. „Ám a halottak is csak olyanok voltak, mint az élők, éppúgy ünnepeltek, társaságokat alkottak, szövetkeztek, árulkodtak és vitatkoztak. Némelyik halott barátságos és nyíltszívű volt, a másik mogorva és hallgatag. S akadtak köztük kellemetlen alakok, ezek állandóan pereltek, nyugtalanok voltak, hiábavaló kérdésekkel zaklatták őket, folyvást lázadoztak. A halottakkal többnyire a nő foglalkozott, beszélgetett vagy játszott velük, hallgatta a panaszaikat és az észrevételeiket, néha igyekezett meggyőzni őket, hogy…

A kedvenc edzőm meleg. Leginkább őt szeretem. Észreveszi, ha egy picit is mordabb a reggel. Ha valami fáj, ha a nyugalmam billeg. Mond rá valamit, vagy csak kérdez. Elsimulnak bennem az élek. Napokon át nincs min nevetni, elkelne pedig afféle könnyű jókedv. Szerda nyolc, garantált a mosoly, mint egy Latabár filmben. A társa bageleket csinál. Egy időben otthon sütötte, ötkor kelt, valahogy így, aztán délig gyúrta, formázta, főzte a sok karikát. Pompás lehet erre ébredni, ábrándozom neki, pékillatba szédülni rögtön az elején. A következő szerdán zörgős papírzacskót nyom a kezembe. Öt langyos, gyönyörű bagel van benne. Sose jut eszembe, hogy meleg, a pasijával nem smárol előttem, nem csap férfiak seggére,…

Olvassák a könyvem, olvasgatják szépen, azután kérdeznek. Megkérdeznek ezt-azt, sőt rá is kérdeznek. Hogy volt az ott, pont abban a részben. Van, hogy nem mondom meg. Van, hogy továbbmennek. Vajon szabad-e kérdezni még. Lesz-e beléd szerelmes valaki a verseken keresztül. Itt van például az Outro és a más van. Nem hinném. Nem, az csak egy pillanat, az én pillanatom, amiben te nem éltél, hát hogy lenne hozzá közöd. Hozzám hogy lenne pusztán pár szótól. Hiába ismerős a szitu vagy jó volna, ha ismerős lenne, ha veled is mi minden ugyanígy történne, az nem jelenti még, az nem jelent semmit. Ahogy a kém csókolt, aki szeretett engem, jutott eszembe. Pedig nem…

Kimondom, dió, két kis agár ugrik be elsőre. Az egyik barna Dió, mint a dió többnyire, annak is inkább a lágy, krémszínű része, míg a másik fekete, mint azok az édes, kandírozott sötét szemek, amikre külön vadászok, ha dióra lépek. Diókért muszáj rajongani. Muszáj, mert jobb tőlük az élet. Mindig más ajándékhoz juthatunk általuk. Eleve a diófaárny. Semmi sem hasonlít hozzá, kellemesen bús, elnyújtóznak benne régi, hosszú asztalok. Tornác előtt ebédel a teljes család, nem kivétel a távoli nagynéni. Süteménymorzsába hulló őszi levél, párás kancsó oldalára tapad, terítőn lett összevissza minták. Ha nincs diófád, nincsen jövőd. Múltad se nagyon van, körülötte élsz gyerekkorodban. Felmászni rá a legkönnyebb, egész nyarak teltek…