Picit hagytam hűlni, húztam az időt. Mikor a várakozásban már nem találtam jót, mikor sürgetővé vált, én meg nyugtalanná, kitűztem a napot. Nem csinálok másból ekkora felhajtást, most rákészülök extrán. Esős, inkább hideg késődélután. Blúzom vajsárga, és bő a szivarszoknyám. Nem veszek se kólát, se chipset. Magam köré fonom a kabát ujját. A fakó ánégyes jegyet, kifogyott a színes nyomtatópatron, újra összehajtogatom. Reklámok helyett kezemen a sebeket nézem, nem látom rendesen, de érzem. Ahogy pár percre rá a vérszagot. Fáj az állatok földre csapódó húsa. A lány öröktől való félelme. A kollektív bénultság mozdulatlanná tesz. Meglep a fenyőfák hullámzása teljes mozivásznon. Van nekem eldugva szekreterben szarvasom. Valami északi, talán ha…

Van egy Ikeás kanapém. Kimaradt a rendszerből. Eladni képtelenség, semmit nem ér. Hurcolni Óvárra szintén, az a picike ház rogyásig teli, sehova nem fér. Az ágy tehát marad, inkább dívány, még inkább sezlon. Gyönge fenyőkeret, pár satnya rugó, ócska, szürke huzat. Ma úgy mondanák, Espevär rugós ágyalap. Pőrén, se ágybetét, se szivacs. Van viszont letakarni pléd. Egy plédgyűjtőnek nem ügy találni bármire plédeket. Alattunk akryl, fölöttünk gyapjú, mert kicsit még hűvös a nap. Ugyan kifelé állt a szénája, tudtam, hogy maradni fog. Azt is megsejtettem, miért. Mínusz tizenötben már láttam a helyét. Kerti székek tövében parkolt mostanáig. Kisfiammal ma előcígöltük, béna tönklábain meghúztuk a csavart. Van egy asszony, akit nagyra…

Micsoda igazságtalanság. Ott éltem vele huszonnégy éven át, és még meg sem említem. Illetve említeni csak-csak, de hogy legyen itt róla bármi, az sosem történt meg. Kellett az a kétszáz év, hogy feltűnjön. Előkerüljön csinnadrattával innen-onnan-mindenünnen ez a csöndes, aggodalmas, bánatra hajló lélek. Akkoriban nem volt más, mint kézenfekvő és kötelező és túlzás. Kisvárosomban Arany János, mint Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Szövetkezet, nos, túltett az összes többin. Mert iskola, gimnázium nyilván, de mozi, színház, múzeum, amerre néztünk, ő volt látható, így hamar láthatatlanná lett. Most azt mondjuk mind, akik tán eddig észre se vették, micsoda csoda. Ahogy mi is anno, észre se vettük, és akár a periódusos rendszert, átnyammogtuk precízen,…

Szegrül-végrül mi is Szabók vagyunk. Számomra először ez ott derült ki, mikor kisvárosomban egy hajókoffer-szerű ládát mutattak a múzeumban. Tetején festett, vörös betűk, harsány cikornyák, Szűrszabó. Valamelyik szülőm elmagyarázta mi az a szűr, aztán fölvetette, nem kizárt, a láda valamikor a miénk volt. Merthogy ugye mi is Szabók, a szűr meg létforma kérdése. Hetykén látogattam a múzeumot tovább. Nagyanyám Szabó lány volt. A névnek ahhoz nincs köze, hogy Magdát, a Szabót nagyon szerette, bár említette néha, viccelődött vele: nem lehet véletlen az a szép rokon lelke. Február legvégén találkozni szoktunk, szlalom az időben. Végigböngészem irigyen őrzött, kedvenc könyveit, előszedem kínai műselyemmel borított fényképalbumát (valódi selyem, még tán az is lehet),…