Beszakadnak a lassú tölgyesek,mint egy vezércikk, magányos a táj,erdő mélyéről nézem az eget,sorok között is süllyed a határ,belátható lesz, minden, ami fáj,megírjuk a szép, régi verseket,s míg a lap alján köröz a madár,sírni vagy lőni egyaránt lehet,de éjjel apróhirdetéseket,csillagokat nyit fölénk a homály,költemény lesz, hogy csodák nincsenek,aki nem csügged, az hazatalál,s hogy a temetőkapun is az áll,nem fejeződött be, csak vége lett./Bertók László: Megírjuk a szép, régi verseket/