Főállású slow

Érthetetlen korlátozások. Végigfutó lécek mindkét oldalon. Az útépítők derűsek. A léceket piros, sárga bóják szabdalják. Nehéz autót irányítani szűk, autónyi széles nyomtávon. Onnan tudom meg, véget ért az út, hogy fehér sisakos férfi áll előttem. Integet, ki kell szállni, és nevet, mintha tetszenék neki. Mellette a szakadék eddig nem tűnt fel. Az autó marad, ne higgyem, hogy innentől egyszerűbb lesz. Gyalog menni tovább mégis megkönnyebbülésnek érzem.

Kertbe lépek. Süt a nap, az aszfaltozók zaja kívül marad. Kerül egy kutyám is valahonnan. Tenyérnyi, göndör szőrű, fekete kölyök. Pulimakett, nem pedig öleb, így lehet vele azonosulni. Idén szokatlanul szép a tavasz. Bordó növények szerteszét. Keresztülszeli a kertet egy hegyforma töltés, gerincén halad a sétaút. Nehéz fölkapni rá, a sisakosnak igaza volt. A kutya megcsúszik, lezuhan a hegy tövébe. A pocsolyától csatakos a szőre, de ügyesen talpra áll belőle.

Lépegetni nincs elég hely. Úgy megyek, mintha a combom közé nyerget szorítanék. Lassan jutok előre, mert egyre jobban félek. A gerinc inogni kezd, még keskenyebb, mint előtte. Laticeldarabok omlanak le. Nem lehet bírni ezt a félelmet, inkább megállok. Ez vesz most körül, a lassúság. Mások kedvtelésből teszik, úgy hívják magukat, slow. Rájöttek, a tempóból jobb visszavenni. Bakelitot hallgatnak, a nagymamát cukrászdába viszik. És időt ajándékoznak.