Paparazzini

Egy kisfiú volt nálunk. Szőke kisfiú, unatkozott, nyakába akasztotta a gépemet. Körbejárt, kattogtatott. Oda se figyeltünk, észrevétlen, mint egy simlis fotóriporter, úgy settenkedett. A végén rászólt az apja, a lencséhez ne nyúljon, még összemaszatolja. Erre a fotelba vágta, tovább nem érdekes így, hogy nem lehet titokban. Inkább ment a kölykökhöz, szembekötősdibe oltott bújócska, abban több kurázsi van.

Néhány hét után SD-kártyán képeket kerestem. Ahogy végigpörgettem, egy adag ismeretlen tűnt föl. Először azt se tudtam, hogy kerültek oda, aztán rájöttem, a kissrác fotóit találtam meg. Szép a sok idegen az enyéim között, mindenféle rontott felvételek. Csak bámultam, az én világomban ő mit látott érdemesnek.

Kötélkorlátot például. Jó kötélkorlátomat, egészen friss szerzés, alig egy éve lett miattam, mert épp járni tanultam. Segített a házból kijutni, nélküle nem érek a valódi mélységekig. Tetszik, hogy megmaradt, és hogy a rezek színben így összejátszanak, kilincs és fémkupak.

Egy másikon szintén a múlt egy sarkát kapta el. Varázs-Garage téka, kedvenc zarándokhelyem, mivel torrent-ügyekben nem mozgok sehogy. Itt nemcsak tokokkal szöszmötölhetek, hanem még meg is mondják, mihez van aznap leginkább gusztusom. Legyen, tegyük fel, Utazás Darjeelingbe. The Darjeeling Limited, 2007, Wes Andreson, remek, pont, amire vágytam, az a fajta film, amit néznél végeérhetetlen. Egyenesen düh támad benned, hogy vége. Pedig elviselnéd még egy darabig Owen Wilson körbekötött, idióta fejét.

És íme, örök táskám csücske, nincs nálam varia, télen-nyáron ez van a vállamra akasztva. Igen, akár piroshoz is, sőt, ha esküvőre megyek, se váltom apró feketére, esküvőre ritkán megyek szerencsére. Ráadásnak nagyanyám szőnyege, jól ráérzett a kis paparazzi, otthon-univerzumom egyik legfontosabb része. Azon zajlik minden, plédet a hegyibe, és hajrá női szeszély, mindegy a morzsa, hajrá Scrabble és Lolka-Bolka memória, és nyilvánvalóan hajrá Arsenal!

Amott a nagyfiúnkon ámulok, kinőve a homályból mennyire nagy, komoly és szolid a laptop fölött. Levélkés falikarom nem került ugyan fókuszba, gyönyörködni így is lehet benne, amint bájosan kanyarog. Erről ritkán nézem, fotel felől a földön ülve, mind más perspektíva.

A kisfiú, a szőke gyerek most jó messze van tőlem. Pedig megköszönném, hogy archivált nekem pár gyöngyszemet, és azt estét, benne ővele. Szívesen mondanám, gyere, a halomból válassz ki egyet, csinálunk neki tört üvegből csicsás keretet.