Varga Pista?

Ha ősz, akkor konzervgyár. Leginkább, ha szeptember. Amikor már csíp rendesen a reggel. Délben egy árva póló elég ahhoz, hogy megizzadjon az ember. Főleg bicajon. A bicikli pont úgy hozzátartozik a képhez, mint hálós szatyor a szendvicshez. Libeg a kormányon, nem érdemes túl bedőlni a kanyarban, különben fennakad a vázon, és többé nem mozog olyan szépen.

Öt negyvenkor indulok kék kempingbiciklin. Hat előtt tíz perccel gyülekező a buszmegállóban. Szállingózunk apránként mind, két osztály. Mi vagyunk az á, ők a cések. A fogorvos ablaka előtt zárom le a cangát. Innen nézve derűsebb az ablak. Kínos négyzet az üzemorvos felől, ha a székében ülök. Nincs még vízhűtéses fúró, nem szokás az érzéstelenítés. Égett fogszag és nyálas papírzsebkendő, ez a mérleg.

A megállóban várjuk, hogy hat legyen. Hogy fújjon a gyárkémény. Van, aki már szendvicsezik. Előzmény nincs, B.B. nekem esik. Nem tudom, mit szívózik velem. Nem tudom, mit mond, a szájára nem emlékszem. Simán csak tépi a hajam. Beáta, ennyit tudok róla. Nem ismerem, sose szóltunk egymáshoz. Most se szól, rángat. Kezében a hajam. Reccsen, ahogy a tincs a bőrből kiszakad.

Visszatépnék. Nyúlok utána, nem érem el. A padokhoz megy, csupa lány karéjba. Szidni kezd. Szidja anyámat, apámat, nem értem. Mintha valami furcsa átkot köpne. Nem értem, mit akar tőlem. Közelebb táncol, rúg, nem ér el. Valaki elkapja a karját. Mégis megrúg, vonul vissza a karéjba. Köpök, másként nem érem el. Hátralépek, nem, igazából elfutok. Hogy megvédjenek, körém gyűlnek páran az ából.

Aznap uborka van. Jobb pedig dolgozni barackszagban. Kopogtatom a fém fedelet. Aztán cserélünk, dobozt ragasztok. Kenem a vízüveget. Nem csináltam semmit. Hozzá se szóltam. Sose derüljön ki, hogy köptem. A vízüvegtől ég a szemem. Jó volna megint kopogtatni. Legjobb a barack. A gumikesztyűn át is süt. A szaga édes és meleg. Felezett őszibarack.