Karácsonymanó-invázió

Felnőttek. Ha fel nem is egészen, de átformálódtak rendesen, mióta egy felkérésre rajzoltak, írtak, modellt feküdtek. És a lényeg: filmet készítettek. Itt szemüveg lett, ott nagykorúság, emitt zene árad, amott német deklináció, változnak. Közben meg marad mind ugyanolyan, mint amikor tolták fel a Múmint a hegyre, és közben azt kiabálták, hogy én nem fogok semmit csinálni!

„Ezek a japán karácsonymanók. Kicsit csúnyácskák, de nagyon fürgék és elevenek. Akiket Japán érdekel, azokhoz ezek az úgynevezett csingakuk szállítják az ajándékokat, és a speciális, bambuszillatú fenyőfát. A manók színe aszerint változik, hogy az adott gyereknek mi a kedvenc színe. Némelyik engedi magát befogni, azokat etetni kell bambuszőrleménnyel, különben a fenyőfát rágja meg. Ha nem engedi magát, akkor egyszerűen átvitorlázik a lakás falán. Körülbelül negyven centi hosszú, és huszonöt centi magas, sokat eszik, és nagy helyet foglal, tehát jól meg kell gondolni, hogy akarsz-e karácsonymanót hosszú távon tartani.” /Lénárd/

Az alkotógárda akkor és most, valamint a kisfilmjük.