Szűk, sötét hely a normalitás

Beszélnünk kéne egy helyről. Könnyebb így, hogy négykor már sötét van. Ma valakiben itthon fölmerült, mondjuk meg sorban, ki, hova menne, ha most elmehetne. Volt, aki Afrikát tűzte ki célul, a Karl May-függő Amerikát. Én azt, hogy hagyjuk az egészet, minek játszani ilyesmit. A másfelé vágyás veszélyes üzem.

Szép, sima renden fordíthat egyet. Elmesélem, hogy jártam. Volt tehát szép, sima rendem. A régihez képest egy új világ, ami apránként épült körülöttem, bennem. Nem állt még az egész, de voltak csúcsai, kedves kis ablaka, ahol kinézhettem. Képzeld, még vitamint is szedtem, D-t magnéziummal és K-val, szabályszerűen.

A csukamájolajról se feledkeztem meg. Kaptak a gyerekek is reggelente csillogó, vajsárga kapszulát, pedig előtte soha, semmit nem pumpáltam nekik. És ha már reggel, olyan szép volt mindig a munkába séta, hogy majd megszakadt a szívem a mézszínű, ferde napsütésben. Éltem-haltam péntekenként suli előtt a kis piacért.

Ott vettem diót az öcsémnek. Megkóstoltam próbaképp egy szemet. Friss volt, és ízletes. Egyszerű metéltre szórva, porcukorral képzeltem leginkább, de hozta a rafinált zserbók ígéretét is. Külön kis zacskókban utazott velem kabinbőröndben a fedélzeten. Ott még nem tartok, egyelőre a kis piacon diót vásárolok.

Miközben ábrándozom. Az a messzi, szép sziget nekem örök álom. Hogy nemsoká landolok, megborzongat a tudat. Végigélek előre babaházas kerteket, répatortát vastag, fehér mázzal, tengerparti hűvös szelet, anglikán templomot, mohás mészkövet. Végigélem előre és vissza. Lassan, mint egy gourmet, érzem az összes ízt, levendulát, téglavöröset.

Most itt vagyok megint, túl bűbájon, varázslaton. Olyasmi volt, mint egy Gin Tonic. Az a kis kinines buké, az csapta szét. Az a sokféle nem túl jó dolog. Hogy buták az angolok meg hogy őrület, mennyi a szepszis meg hogy tényleg szar lesz a Brexit meg hogy olyan nehéz. Megmaradni, tudod, nem egyszerű.

És eljött velem, elkísért, kísért az ízetlen, színtelen világ. Ahol feladás van és ragacsos magány. Ahol az étrendben nincs se túró, se tejföl, se tojás. Ahol sötét, szűk hely a normalitás. Nem volt más, ami igazi lett volna, mint kicsi boltjában az öregúr millió kacatja között. Az ötfontos nőt tőle vettem. A nőt, aki mellettem az éjjeliszekrényen én vagyok. Aki miatt egyszer – ha az öcsémmel együtt döntjük el, lesz rajtunk jel – a derekamra egy ötfontost varratok.