Az anyák dolga

Ez a nap más. Nem csak mert fújjuk már a nótát mióta, hanem mert a zsigereinkben, vérünkben dübög. Anyánk van, volt és lesz. Ha picike vagy és ha nagy, mindegy, ez a vasárnap eleve megható. Már reggel sírni kell, még ha nem is köszöntenek meg. Nekem szerencsém van, a négyből egynek csak eszébe jut, ha meg nem, ott van az a drága apjuk, elintézi rendre helyettük. Aztán üdvözült pofával állnak sorba, rém büszkén a saját virágjukra.

Egy dünnyögős-dajkálós hosszú öleléssel most már megelégszem. Az jót jelent, azt jelenti, ott van mind körülöttem. Régen rajz kellett tulipáncsokorral meg kereszthímzett szív meg terrakottacserép maggal meg könnyeztető versek. Ma egyre értékesebben ezek a drága ölelések.

Kaptam egyszer egy Karácsony Benőt, ennyi volt az érdekes belőle: “Piszok malacok vagyunk, annyi szent, szétszaladunk az életbe, ki merre lát, az anyánk meg gubbaszthat bánatos vágyakozásával a sarokban. Az anyák dolga igen nehéz és igen bonyolult, a fiúk dolga könnyű és komisz, és ezen nem lehet változtatni.”

Semmi vész, húzom elő a jól bevett közhelyünk, tényleg semmi vész, még mosolygok is hozzá, hatásosabb a félelemkeltés, ha mosollyal kísért. Szaladjatok csak bátran százfelé, itt van nekem ni, ez a sok kicsi kölök, enyhítik majd a vágyakozást utánatok. Hát milyen szépen beteljesítették most is az álmomat. Csak jár a szám mióta, hogy így meg úgy egy tetkó, és tessék, a legszebbet csinálták velem, amit csak tehettek.

Ez a nap persze más, ilyenkor nincs kecmec, muszáj melletted, aki a tied. Össze kell gyűjteni, fölmarkolni mindet kupacba. Fogom őket, anyát, gyereket, és elmegyünk nézni rododendronvirágzást. Meg arborétumot. Anyunak még egy kis ráadás díszzacskóba, szalaggal átkötött koffeinmentes kóla, most dobták minálunk piacra. Csak az a piszok malac, a legnagyobb, az nem hajlandó végigbuszozni velünk pár pink bokorért az egész Dunántúlt oda-vissza.