Csak nem papucsot húzni
Másokat hozok, magamat csak hozzárakom. A héten mit olvastam a Facebook-on. Márait. Remélem, pontos így, tessék, csupa szép közhelyek. És mégis mennyire együttáll velem.
“Nemcsak az élethelyzeteket tanácsos tudatosan változtatni és másítani, hanem az életrendet is. Néha már egy-egy jelentéktelen utazás, néhány kilométeres helyváltoztatás is kiragad életünk megszokott, időnként gyötrő és elviselhetetlennek tetsző, helybenjáró tehetetlenségéből. Néha elég Esztergomba utazni, s más gondolataink támadnak az életről, tisztábban látjuk feladatainkat. Az utazás megváltoztatja az eszméket, mondják a franciák. A másféle szoba, ahol álomra hajtjuk fejünket, az idegen arcok, a változott konyha, mindez elindít lelkünkben egyfajta megbékélési és felüdülési folyamatot.
Éppen így változtatnunk kell napjaink életütemét is. Nem erőszakosan. Nem hebehurgyán. De tudatosan, ösztönösen, mikor úgy érezzük, megtorpantunk egyfajta életmódban. Aki eddig makacson hajnalban kelt, intézze úgy az alvás és felkelés életütemét, hogy egy időn át délelőtt ébred. Aki korán feküdt, s úgy érzi, élete zsákutcába jutott, feküdjön éjfél után. Aki eddig délelőtt végezte fontosabb munkáját, ha csak teheti, iparkodjék átváltani munkája ritmusát a délutáni időszakra. Aki estére elfárad, pihenjen napközben és dolgozzék éjszaka. Aki ebéd után szundított, aludjon most egy félórát ebéd előtt. Csak nem megmerevedni az élethelyzetekben, csak nem papucsot húzni és szakállt ereszteni, s mindig ügyelni, hogy a világ teremtő erői állandó készenlétben és várakozásban találjanak! Nem kell sok ehhez. Hallás, szív, figyelem, ösztön és értelem gondos összjátékának művészete ez. S az élet egyik titka.”
Ha ennyire egyszerű lenne. De tényleg az. Nem Esztergom, Óvár volt nekem a kiragadás. Aztán az újév, szeptember kettő a suliban. És még jött hozzá például Hatha meg egy nő, aki unokája az Ilcsi néninek, aki viszont barátnője a nagymamámnak, más-más városok, ki kicsiben, ki nagyban, híres-neves kozmetikusok, ők már nincsenek, mi meg fügét eszünk együtt jógaszőnyegen.
Makacson hajnalban keltem, nem kívántam többet, engedtem magamnak, semmi erőszak. Így lettem egyre több mindennel. Engedtem az életütemen. Szelíden, ösztön és értelem gondos összjátéka volt. Most is történik még. Benyomott fülporccal zengetem hangosan, hogy aum, miközben egész halkan azt súgják nekem, szeretem és elfogadom magam.
