Közben valaki D&G sortban figyel

Jemenszerű ország dél-amerikai bukéval. Kocsival utazgatunk, vannak velem páran, ismeretlen barátok. A csomagtartó teli, majd kibuggyan. Meg kell állnom egy kicsike faluban, megállok, mert kedvem van megállni, nem én vezetek. Az úttesten egy bébielefánt feje, mellső lábai, a többit már szétgyúrták az autók. Lefényképezem, mániákusan fényképezek, nem jók a fények, nem sikerül az elefánt. A halom cucc tetejéről leveszek egy plédet, beterítem, valamije mindig kilóg, kicsi a pléd, most épp csak az ormányából egy darab, szandálban vagyok, pedig alá tudnám igazítani. A kocsira úgy szállok fel, mint tömött pakisztáni buszokra szokás, állok, egy kézzel kapaszkodom. Megint kiszállok, most egy épületbe megyek, csupa halványszürke kő, az aljában McDonald’s, ott vár anyám, nem, inkább Edit, leülök mellé, és eszünk egy muzulmán sültkrumplit. Hogy mitől muzulmán, talán a fűszerezés, de abban sincs semmi, akkor az olaj. Otthagyom a nőt, mászkálok, lépcsőkön vízszintesen, a hatodik soron, utcahossznyi lépcső. Benézek egy másik épületbe, a falon írás, tele van írva egy egész csarnok, erről is kell kép, ráközelítek, fémesen csillannak a betűk. Réz fal, dombor írásfolyam, P.S. de Laplace, az aláírás sikerül a legjobban.