Ajánlattétel egy kis édességre

Szeged, ezerkilencszáznyolcvanhét, elég ragacsos ősz, párszor eltaknyolunk az ázott faleveleken a Petőfi sugárúton. Mászkálni kell mindig, a Lófarától a filozófia tanszékig meg vissza. A mászkálás szar, viszont van egy kisbolt a tanszékkel szemben. Semmi, ócska kis bolt, de van diókrémük. Kicsike műanyagdobozban, mint a minilekvárok, kívülről olyan. Van mogyoróban is, az majdnem Nutella, a dió magasan veri. Sokszor gondolok azóta a diókrémre, nem ettem huszonöt éve, nem értem, hogy miért nincs sehol, mikor Diana meg van. Csak kávéért mentem a …ba, Mokate, kínos, de az a kedvencem, valódi kávéaroma, abból is a 2:1, mert édesítővel az igazi, nem cukorral. Keresem, csak 3:1 van, meglátom mellette a diókrémet. Rendes, csavaros üvegben, mindegy, nyilván csalás az egész. És nem az, nem csalás, mert az, szóval ugyanaz a diókrém, mint Szeged, ezerkilencszáznyolcvanhét. Ha tudod, miről beszélek, és felidéznéd, kiporciózok neked egy kis adagot.