Hogy hoztam-e kólás Maoamot a könyvfesztiválról?
“(…) már majdnem olyan magas, mint a nénikék, akik minden nyáron összemennek egy kicsit a napon, és hamarosan alig látszanak ki a fűből (…)
Azonkívül tudnak olvasni, és tudják betűzni a rebarbarát előre és visszafelé is.
Aki meghal, utazhat a Göncölszekéren az égbolton keresztül, vélekedik Garmann, de először el kell temetni a gilisztákhoz, ahol porrá válik.
Táskájukat lekvárral, virággal és hetilappal megpakolva a nénik hazafelé készülnek.
Tizenhárom óra múlva elkezdődik a suli. És Garmann nagyon izgul.”
/Stian Hole: Garmann nyara, Scolar kiadó, 2012./