Dióolajtól maszatos szüzek

Azt mondják, Szent Ivánkor kell összegyűjteni. Olyankor még puha és nedves, könnyen vágható. Gumikesztyűt javasol mindenki. Húsz napja múlt Szent Iván, ennek itt már vékony csontja van. Mint egy méhmagzaté, szinte átlátszó, roppan. Volt több verzió, hogy mit lehet belőle főzni, likőr, befőtt, lekvár. A likőrhöz úgy jó, ha szűzlányok szedik a fáról gyolcsruhában, mezítláb.
Udvarolt nekem a Polányi Bulcsu nyolcvannyolc körül Szegeden. A színház mögött volt az utca, nagy, sárga házban a lakás, fölmentünk hozzá páran. A mama bevezetett minket a szalonba, ültünk előírásosan, középen a mama. Kínos volt ülni náluk, polgári jogról beszélgettünk, nem volt más téma. A Stolcz szerencsére azt mondta, szomjas, a papa szerencsére tudta, hogy ez mit jelent. Behozott egy barna üveget.
Dédpapa (jogtudós, polgári jog) receptje, diólikőr. Édes, sötét ragacs, gyönyörű benne a keserűség. Még egyszer körbekínálták, többször nem, itt vége volt. Ültünk a szalonban a Polányinál, tudós felmenők, nem lehetett csak úgy még egy rundot kérni. Se szenvedélyes cuppogások közt azt mondani, csinálok egyszer én is, előtte szívesen rögzíteném az ízeket. Néztem a gömbölyű kis üveget az asztalon, közvetlen előttem a szép, évszámos, barna üveg, nyakán egy likőrcsepp állt meg félúton. Majd kivitték, mint ahogy behozták, annyira hirtelen.
Huszonöt szem dióm van négyfelé vágva. Leöntöm cukorral, áll a napon. Aztán megy rá a vodka. Csillagánizs nincs, nekem elég a fahéj, szegfűbors és citrom. Szeptemberre kész van. Végigolvasom újra, végig a másikat, mind azt írja, hogy ne bontsam fel, karácsonyig nem érdemes. Hiába van ott előtted, akár meg is érintheted, a diólikőrre vágyni kell, ez a lényege.