Hazug költő mindenit

Ősz, ilyenkor van a szezonja. Előveszem, egyúttal le is leplezem. Plédhez való a leleplezés, a lényegéhez tartozik. Hogy nem is Tolbuchin. És még csak nem is Domus. Hanem Tisza Áruház a Lenin körúton. Szegednek Szeged, plédnek pléd, és rózsaszín, viszont már foszlik. Magamra terítem még mindig.

Ház

Van
egy rózsaszín plédem,
még az egyetemen vettem,
Tolbuchin sugárúti Domus,
így hívták akkoriban.
Szőnyegek, párnák, plédet kerestem,
mert az albérletben szúrt,
amivel a díványt letakarták, és poros is volt,
én meg hogy jövök ahhoz, hogy kimossam.
Egy eladó segített, először azt hittem,
a fésűfogakon azok is szőnyegek,
de plédek voltak, túl virágosak.
Lapozgattam, egy rózsaszínt találtam,
halvány téglalapok, laza szövés,
vastag, a szegélye nejlon, megvettem.
Melegséget vártam tőle, úgy van, elég meleg.
Viszem magammal, lakás, másik lakás, és másik,
nem ritkul, nem foszlik, változatlan.
Meglebbentem, öblítőillatú,
a paplanomra terítem, rá a paplan tetejére,
mert fázom, nyitva az ablak, és közben tél lett,
hozzáér a nyakamhoz, hason alszom,
hátul, a szegélye,
csigaházam.

/ Megjelent: ÉS, LVI. évf. 33. szám, 2012. augusztus 17./