Kaptam egy férfit

“(…) A nappaliban kinyílt a bőrönd, kombinék közül márványdobozkák kerültek elő. Oldaluk csupa áttört virág, behorpadt mind, ahogy a vámnál szétpakolták.
Anyám sírt, apám szerint Epokittal helyrehozza az összeset, különben is a fedelekkel nincs semmi baj. Epokittal apám egy csomó helyzetet megmentett. Innentől vidámak vagyunk, a képeslapok például meg se görbültek. Pláne a pecsétek. Azt hittem, szemfesték, vagy arcpír, porral teli picike tégelyek, csak a fémekről nem tudtam, mire valók. Anyám a vörösbe mártotta a napot, és a homlokomra nyomta, akár egy indiai kislány, olyan vagy. Rohantam a tükörhöz, nem nap volt, inkább szétvakart szúnyogcsípés. A könnycsepp a legszebb, a csipkés széle, feketével szomorú, próbáljuk meg a bordót.
Apám előhúz két selyemképet, egyiken egy férfi, másikon egy nő, az óráját adta értük. Egymáshoz tartoznak, táncolnak, nem értem, miért vannak külön. A férfi kék. Teste vékony, szeme csónak, haja néhol fekete, néhol meg ugyanolyan kék, mint mindenütt. Meztelenül táncol fülemüleszavú kusza méhzizegésű lugas susogó sürüjében. Fejét hátraveti, magáévá teszi a mozdulatot, ami öröktől fogva benne volt. Apám egy-egy pozdorjalapra ragasztotta, a nő az öcsémé lett, enyém a férfi (…)”

/Megjelent Életre kel címmel az Élet és Irodalom 2013. szeptember 20-i számában/