Elég sok szürke

Mondom, öregszem. De nem ám csak úgy mondom, ahogy szokták, huncut mosoly, kis döccenés, félig se komoly, ennek meg van ágyazva rendesen. Először nem tudtam, mi a baj velem. Szokvány nyűgösködésnek tűnt, nem akarom így, és így se, másképp meg kizárt. Vegyünk példának egy elutazást. Mindenki együtt, akinek kell, az idő remek, útvonal megtervezve. És akkor indulás előtt a péknél kiderül, hogy nincs barackos fánk, csak túrós. Nem is értem, hogy lehet túrós, mikor eddig olyan még sosem volt, most van, és nincs barackos, nincs csokis, nem is volt. Tornyiszentmiklósnál még mindig nem értem, hogy lehet egy ilyen szép szombatot túrósfánkkal elrontani.

Telnek a napok, hétfő, csupa új dolog, felajz a megismerés, de mert nem aludtam jól, délre fáradt vagyok, ledőlnék az ágyra, aludnék is, ha nem volna annyira idegen, furán puha vagy pont hogy kemény. Nem lehet várost nézni, ebben az állapotban képtelenség, különben is ez a rengeteg gyerek, gyerekkel nem lehet várost nézni. Kedden már négy napja nem voltam egyedül, szerdán próbálok másra gondolni, mint hogy egyedül kéne lenni, nézni az esőt, ahogy ebben a jaj, de klassz világban áznak a szürke macskakövek. Szürke macskámmal hallgatni otthon, van egy elferdült bádoglemez, kopognak rajta a csöppek, két rövid, két hosszú a legnagyobb viharban is.

Nem tetszik nekem valami bennem, már péntek, és összesen két dolgot találok szépnek, itt hullámos lámpás, amott lefújt betonkocka. Jött hozzá egy hadihajó, aznap nem mosolyogtam, nem is nagyon szóltam. Gombolom be épp a szürke szvettert, alulról kezdem, hogy ne csússzon el, áll előttem a töppedt vénasszony, aki csöppet sem kedves. Egyszerre felszabadulok, hogy akiket az utcabéli kölykök gesztenyével dobálnak, na majd olyan leszek. Itthon vagyok, magamra zártam az ajtót. Szembenéz velem egy troll a polcról. Nem túl veszélyes, noha kardja van, csak két dimenziós. Papírból kivágott troll az Arc és hátraarcon, nézzük egymást, és nem tudjuk, miért vagyunk ott, ahol.