A néni

A néni azt mondja, a neveket mindig kicseréli. Hátha olvassa valaki, és még magára ismer, a Józsiból így lett Pista. Lopni járt hozzá a szomszéd, aztán ült a nagy melegben a cserépkályha mellett, pöffeszkedett a jóléttől. A más fája meg égett, szaladgált a macska árnyéka a falon. Pista megunta, lyukat kapart a hasított fába, és puskaporral töltötte meg.

A néni elém tesz egy műanyag kört. Lépjek rá mezítláb, vékony törölköző a por ellen, alatta sok kicsi tüske. Energiapiramis, térdemre kerül a másik fele. Szúrja a talpamat, félre kéne rúgni, rám szól, nehogy félrerúgjam, feltöltődik belőle a testem, rám fér szerinte.

A néni köt. Nyuszit hátizsákkal, bele pamuttojás, szalvétagyűrűt, csókolózó hattyút, hátán rút kiskacsa. A teknősbékát fogjam csak meg, szinte páncél, vizes szalvétából gyúrt gombóccal rakta tele. Babákat csinál, főleg kislányt, sok, fehér harisnyás kislánya van, gyereke nem született.

A néni kártyát vet nekem. A hóhér jön ki és az intrika. A férfi mind hamis, mint a kutya, de főzni érdemes nekik. Megtanít a csücsülős csirkére. Kívül-belül vajjal kenjük körbe, sörrel teli konzervdobozra ültetjük. Mikor pirulni kezd, füstölt szalonnát mártok sörbe, azzal fényezem tovább.

A néni az Esőről mesél. Hogy látták kint időnként meztelen. Csak állt az udvaron, és forgott. Lassan, maga körül, kinyújtott kézzel, mint a dervisek. Szerette, ha esett, ezért hívták Esőnek a háta mögött. A lelkész lánya volt. Mikor a lelkész a városba költözött, az Esőt magával vitte. Úgy beszélik, táncosnő lett egy rossz hírű negyedben.

A néninek következő szerdán nem búvártúróst viszek, hanem hátát a sörös csirkének, virág helyett pedig esőcskét és egy tavaszról megmaradt képet.

esőcske

“ahol ő lélekzik, arany mosható,
ahol ő nem, ott is ezüst terem.
megvált, és nemcsak engem,
születve él, de tud magáról.“

meglehetősen üres, kataton felütés,
miben még mozgolódni látszik egy kislány.
idegen király, lázadó város;
népszínpad a rosa luxemburg téren.

esőcske, csöpp olajágam, töviskoszorúm,
és hány néven szeressem még;
folytathatnám ítéletnapig.

nem vagyok se kutyája, se macskája.
őt én álmodtam magamnak, így is másé.
róla írok most, csak ilyenkor vár rám,

majd szalad felém hóhér lábacskáin.

/kabai lóránt/