Álmoskönyvet felébreszteni
avagy az Egy reggel futni kezdek című kötetet újra elővenni

Az üres szekrények olyanok, mint a csecsemők. Azzá lesznek, amit beleteszel. Vitrinné, ha zsúfolásig tömöd nippekkel. A vitrin viszont lehet szimplán könyvszekrény. Nálam a porcelánbagoly, üvegkakas, tűpárnacipellő és a három ezüstpohár a kisfiúk nevével a fali kazettákban állt az étkező felől. Nagymamámnál ugyanez a bagoly mindenféle Herendik és facsökön üldögélő kosárkás lány társaságában bujkált a tiltott zónában. Súlyos, barna oroszlánkörmök és kulcsra zárt üvegajtó védték. Ha pedig nagy ritkán kinyílt, boldogságos vitrinillat dőlt ki. Bármit megadtam volna érte, ha egyszer az összes hattyút, vadászkutyát, néger babát, csipkés kristályt apránként végigsimíthatom.

Minden szekrénynek más szaga volt. A szigorúan őrzött alsó fióknak erdő a gesztenyék miatt. Színes, üvegfejű gombostűk a fotel karfája, háta barna cérna, az asztalka, székek ugyanígy, legszebb a gesztenyekanapé. A tálaló bal oldalának enyv a kockakirakó, de lehet, hogy a papír öltöztetős nő papírszoknyái miatt. A jobb oldalnak konyak és csokoládé. Előbbi nagypapa ügye, a csokit nagymama spejzolta be, aztán elfelejtette, ragacsos sztaniolban ragadt a polchoz. Mire hozzájutottam, kiütközött rajta a kakaóvaj, és száraz volt benne a meggy. A komódfióknak keményítő- az abroszok, és vetítőszaga volt a negatívok miatt. Legalul pedig az örök Sidol.

Az én szekrényemben filctoll és friss papír keveredik. Míg teli volt, nem éreztem ezt, csak most, hogy üres. Nincs a polcokon más, mint egy széthajtott füzet, ráírva, melyik dobozba mit csomagoltam, és a verseim. Érettségi találkozóra megyek szombaton, viszek párat a városomba. Néhol feltűnik a könyvben, hátha felismerik. Benne vannak ők is, mert bennem élnek, ahogy félrecsúszott nyakkendőkben szokás. Csúszik félre, a szív felé az egész régvolt massza. Mikor a könyv készült, választhattam mottót. Nem volt kérdés, honnan, kitől. És ahogy sorban nyitottam ki másokét, hogy az enyémbe illesszek belőlük valamit, a végére nem csak a sorok, a sok szív is összekapcsolódott.

A harminckét fokos feketeribizli-szörppel először egy apró, lila szívtablettát vett be.
/Kun Árpád: Boldog Észak/

És a szíve elkezdte az enyémet cincálgatni. Olyan édesen, végtelenül édesen.
/Vlagyimir Szorokin: A jég/

Ó, uram, suttog, nekem csak hópelyhekkel volt dolgom, érti, csak hópelyhekkel.
/Szív Ernő: Hópelyhek/

Az Egy reggel futni kezdek kötetem itt rendelhető.