Amikor taxizom, semmi becézgetés

„(…) Dupla borravalót ad, a menetdíj dupláját, nézem, nagyon kell a szemét keresnem, röpke villanás csak, rebbenő, fájhat valamije. Kiszáll, megkér, hogy várjam meg. Bemegy, botladozik, míg nyitja a kertkaput, támaszkodik az oszlopnak, nekem tulajdonképpen mindegy is, de van ebben a nőben valami, amit nem tudok elrakni a polcon, felteszem, nem illik az enteriőrbe (…)”
/Hegedűs Ágota: Könnyűszer/

„(…) mi nem csináltunk semmit, mert vacsora előtt felfedeztük a Taxisofőrt a tévében, és azt néztük, végre angolul; én egészen elbódultam attól, hogy eredetiben hallom Jodie Fostert. Most megértettük, mi az, hogy szinkron: Jodie-nak itt egészen mély hangja van, nem úgy, mint a magyarban, és hallatszanak a zörejek (…)”
/Magyari Andrea: Aki nem beszél…/

„(…) fölhúztam az ablakokat, bezártam az ajtót. Ne szálljon be, férfi, nincs még harminc, át van lőve a jobb karja, vagy a bal, nem emlékszem. A térképek szélét néztem az ajtózsebben, méretarány, kiadás éve. Abban hiszek, hogy az embernek a többihez hasonlóvá kell válnia, erre koncentráltam, egy hasonló taxissá a többihez. Választhat engem, mást, tökmindegy, ne engem válasszon. (…)”
/Vécsei Rita Andrea: Mi az isten, taxim nekem is van!/