Most éppenhogy március van, boltba kéne mennem, tervbe vettem ezt-azt hétvégére. Pontosabban előállt a teljes menetrend, ma boros-citromos csirkemell, olívás kuszkusz petrezselyemmel, színes saláta, szombat egybesült fokhagymás karaj, paszternák és karamellizált édesburgonya, vasárnap valami főúri vaddisznópörkölt, nem, nem főtt krumpli, hanem galuska. De még csak nem is a jó kis pirított tarhonya, mert azt mondták, nem, hanem galuska. Van pár dolog, aminek híja van, ezért muszáj menni, listámon provance-i fűszer, kömény, porpaprika, mióta nem kapok Kalocsáról házit, illatos volt és édes, a paprikákra képes vagyok simán bedühödni. Van, akinek anélkül is pörkölt a pörkölt, meg lehetne úszni, vannak e téren táborok, én a porpaprikásba tartozom. Listákat csinálok, feltűnően sok a…

A képre véletlen akadtam, miként az is, akitől kaptam. Egy keret nélküli dia, lomtalanításon találta. Nem tudja, ki csinálta, nem is érdekes, mert nekem így, hogy egy ismeretlen találta ismeretlen dia, a legjobb és -szebb, ami csak jöhet. Merthogy egyébként is szép. Az, ahogy néz, ahogy tartja a kezét, az összefont lábak, bor, manósapka. Tandori nekem pont ilyen, és ilyen is marad örökre. Ha ajándékba kellett egy érzés, tőle vettem. Ha a fiaim idézetért nyúztak, a verseihez vezényeltem őket a polcon. Ha nyüszítettem, hogy elmondjam azt, amit sehogy se lehet, felcsaptam érte a netet. Öt nap van apám és közötte, most meg csak úgy meghalt egyszerre. # (…) megy a…

Azt mondom, vágjon csak bátran. Szembeszáll velem, nem, bátran biztosan nem. Jól teszi. Semmiből nem lehet valamit csinálni. Haj marad annyi, amennyi. Nem mondom, hogy hazavág az info annál is inkább, mert a fickó elévág annak, hogy tönkrevágja a nem túl izmos önbecsülést bennem. Annyit csinál, hogy elővág, de ígéri, egyszer majd meglesz az a sok is, amire most annyira vágyom. Hiszek neki, és várok. Várni egyébként annyira jó tud lenni, ha várni érdemes dolgot várok. Ez viszont ritkán vág egybe, így csak vársz csomószor a nem tudod mire. Azt hiszed, ha rávágod rögtön, igen, ez az, amire igazán érdemes, majd még úgy is lesz. Hát nem, és akkor nézel…

Motto: “Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki …” Szevasz, gyerek. Nem érzelgősködöm agyon nyilvánosan az egészet. A tizenöt szimpatikus szám. Páratlan, összetett, pont olyan, mint te. Hogy diszkrét félprím is, erre nem számítottál. Gondoltam, legyen az Utas, mint lenyomata mostani korszakodnak, de roppant mód megúszós volna, mert ahogy kinéz, minden korszakodat végigkíséri majd. Tudtam viszont, hogy ezzel sem lövök mellé, legyen hát itt neked az aktuális idol, nagy Gatsby-d ajándékként. Közel öt éve tartogatott képem. Ez a nap most megérdemli. Puha,…