Ez a nap más. Nem csak mert fújjuk már a nótát mióta, hanem mert a zsigereinkben, vérünkben dübög. Anyánk van, volt és lesz. Ha picike vagy és ha nagy, mindegy, ez a vasárnap eleve megható. Már reggel sírni kell, még ha nem is köszöntenek meg. Nekem szerencsém van, a négyből egynek csak eszébe jut, ha meg nem, ott van az a drága apjuk, elintézi rendre helyettük. Aztán üdvözült pofával állnak sorba, rém büszkén a saját virágjukra. Egy dünnyögős-dajkálós hosszú öleléssel most már megelégszem. Az jót jelent, azt jelenti, ott van mind körülöttem. Régen rajz kellett tulipáncsokorral meg kereszthímzett szív meg terrakottacserép maggal meg könnyeztető versek. Ma egyre értékesebben ezek a…

Öt éve volt. Nagyjából. És mi változott vajon. Napok óta az erdőn jár az eszem. Meg a Doppleren. Hogy mennyire igaza volt, és hogy hogy irigylem. Persze kellett hozzá egy esés, nem önszántából vonult ki, de ha már ott volt, maradt. Én nagyjából fejbeverés nélkül is tudom, hogy az erdő az egyetlen hely, ahol most szívesen ellennék. Nem, félreértesz, nem szombat délelőtti mászkálás a gyerekekkel, nem is ábrándozásra lopott félóra, még csak nem is edzés, szlalom a fák között. Rendes, alapos száműzetés. A napokban megnéztem egy klipet, ráakadhattam volna én is, de kaptam. Aztán továbbadtam, ezt majd ne felejtsem ki. Fango, szerintem elírás a címe, rákeresek, hogy nem Fargo-e, mert…

Társas játékot játszunk esténként. Míg a Szolgálólány nem kezdődik el, jobb híján megnézünk belőle naponta egy részt. Más sincs benne, csak minden rendű és rangú vágyak miatt a felfordulás. Először népmese, aztán a burleszk, majd Bukowski jutott eszembe róla. Meg hogy az efféle dolgok tőlem egyre messzebb csúsznak. És vajon hová lesz az őrült nagy szerelem, mi marad belőle. Charles Bukowski: meghatározás a szerelem fény az éjben rohanva át a ködön a szerelem söröskupak mire rátaposol míg eljutsz a mosdóba a szerelem az elveszett kulcs ajtódhoz mikor részeg vagy a szerelem az mi tíz évente egyszer van csak a szerelem elgázolt macska a szerelem az öreg újságárus a sarkon ki…

Citromsárgába öltözött pár napra nekem a világ. A sárga nem divat manapság, nézd meg, sehol egy jóérzésű fal, egy laza kis blúz, de még plédet se találtam legutóbb ilyet. Az áthallás miatt meg jobb, ha nárcisz-sárgának hívom, a citrusfélékkel nem árt, ha vigyáz az ember. Volt nettó két napom ott, ahol a csatornán túl épp idegméreg dúl. Nem törődtünk vele, vagyis csak annyiban, hogy apokaliptikus víziókat versenyeztettünk esténként. A testvéremmel, akiért mentem. És a gyerekekért. Unokahúgom olyasmivel köszöntött, elgyengültem tőle egészen. Nem vagyok szokva pillangós-haboshoz körülöttem annyi sok fiútól. Rosszul mondom, tőlük is sírtam, nevettem, fél asztalnyi szívet raktak makaronból. Meg a kis borítékaiktól, na, attól muszáj volt zokogni, hogy…