Az 50 Harshad-szám. Az adott számrendszerben osztható saját számjegyei összegével. A Harshad-számokat D. R. Kaprekar definiálta. A „harshad” szó a szanszkrit harṣa szóból származik, és „nagy vidámság”, „nagy öröm” a jelentése. Ez tényleg ennyi, nem más, vegytiszta vidámság. Vártam anno a harmincnál, hátha jön egy kis mélabú. Aztán a negyven is feladta a leckét, de túljártam az eszén. Most itt ez a gyönyörű ötven, és úgy örülök neki, mint egy nyeretlen húszéves. Merthogy annyira jól néz ki. Klassz benne az ötös, a nullával meg minden téren barátságban vagyok. Ünnepi az egész, a világ pénzéért nem cserélném le, mondjuk harminckettőre, inkább masírozok előre. Leginkább persze azért, mert bedőltem egy dánnak, aki…

Máskor miért nem. Kérdezem ilyenkor mindig, vissza-visszatérve, ahogy karácsonykor a bejglit. Vajon miért nem csinálok máskor. Egy szimpla hétköznap délután. Ki lehetne terjeszteni vele, ünnep így lehetne bármikor. Nem azt mondom ezzel, hogy bagatellé tegyük. Mert nem csak arról van szó, hogy kereszt meg feltámadás, pláne nem arról, hogy sok-sok lila Milkanyulacska. Bárány, kalács, sonka, bor, most erről beszélek, melléje újhagyma, retek, cukros levű torma. Sokszor van, hogy így gondolok rájuk, egyben. Megtehetném, hogy összehozom őket máskor is, és mégse. Megy vissza a recept a polcra, hogy átadja helyét a májusnak, pedig maradhatna még. Nemcsak a sonkalé nyírségi gombócleveshez. Hanem a lényegi elem, a súlyos, fényes-sárga kalács. Nem nagy ügy,…

Mottóval kezdek. Valaki, aki már akkor is fontos volt nekem, amikor dühített. Arany, lásd fent. Másvalaki pedig úgy beszél, rátalálok benne mindig arra a kicsike érzésre. Illeszkedik szépen, mintha direkt elmondani akarná helyettem. Ha most abbahagynám, ennél a két sornál akkor se kéne több. Fölemeli mindazt, ami itt történt, a lényeget mutatja meg. Különben pedig ötszáz dobozban ötszáz ütközetem van. Tudja, mennyi hulla az? Mennyi szar és mennyi lélek? Darvasi László: A Kleofás-képregény Föl se tűnt volna, hogy ennyi, ha nem kerül elém a szerkesztésben egy szám, négyszázkilencvenkilenc bejegyzés. Kétezertizenegy február, onnantól megyek vasárnaponként. Nincs története ennek a hét évnek. Hacsak az nem, hogy elindultam kétszer hetenként, aztán rövidesen lett…

itt ez az ócska, üres felület, villogó fekete pálcika húz maga után fekete szavakat, ettől nem lehet jól lenni, ettől nem lehet sehogy. egyszerűbb volt régen, amikor még éltek aranyhalak. a legrémisztőbb, igen, a fehér lap, amint arra vár, hogy teleírják. (a fehér mező a monitoron, ami ugyanarra vár.) a betöltését várja, leginkább a peano-görbét, mely lassan, pontról pontra kitölti egészen feketével. a csend a hangra vár, még ha csak zaj is lesz a végén abból. a fehér lap a betöltöttségre, legyen csak maszat vagy paca. különös módon, talán a nap, talán a szél, talán nagyanyám szőnyegének mintái, mit tudom én, de mögém került minden, ami nehéz, pedig az elmúlt…